Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
326.73
bux:
142813.88
2026. október 12. hétfő Miksa

Online matematikaórát tart Lovász László, az MTA elnöke

A tudomány működését mutatja be matematikai példákkal alátámasztva Lovász László Széchenyi-nagydíjas és Wolf-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke november 9-én Szegeden, a Magyar Tudomány Ünnepének megnyitóján, amelyet az interneten élőben is közvetítenek.

A Szegedi Tudományegyetemre szervezett esemény köszöntő beszédekkel veszi kezdetét, majd tudományos díjakat adnak át. Lovász László előadása nagyjából a negyedik tanórában kezdődik Hogyan is működik a tudomány? címmel - közölte az Akadémia pénteken az MTI-vel.

A közvetítés a http://tudomanyunnep.hu honlapról lesz elérhető.

Az elnök előadásában arról beszél majd, hogy minden kutatásban sok a zsákutca, de a legfontosabb felismerni azt, mikor jár tévúton a kutató. Ilyenkor kell visszatérni a kiindulóponthoz, vagy új témába fogni.

"Ez lelkileg nehéz. Volt úgy, hogy magam is szinte sírtam, amikor egy ígéretes ötletet ott kellett hagyni. Sok áltudományos tétel születik úgy, hogy egy kedvenc gondolatról nem ismerjük el, hogy nem állja ki a tudomány próbáját" - idézi a Wolf-díjas tudóst a közlemény.

A Magyar Tudomány Ünnepének idei rendezvénysorozatán országszerte körülbelül kétszáz eseményen várják a tudomány iránt érdeklődőket.

Részletes program a rendezvény oldalán olvasható.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökkent, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az ukrán–orosz energiaügyi tűzszünetet. A forint az euróval szemben 365 felett, a dollárral szemben 326 körül kezdte a hetet. A szerdai fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat a Fed október végi kamatdöntése előtt, a piac jelenleg 81 százalékos esélyt lát arra, hogy a jegybank nem változtat a kamaton. Elemzők szerint azonban egy vártnál erősebb inflációs adat ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×