Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.71
bux:
150104.01
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A Rosetta űrszonda folytatja tudományos küldetését az üstökös körül

A Rosetta űrszonda folytatja tudományos küldetését a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökös körül, amelyen november 12-én landolt az űrjármű Philae leszállóegysége - olvasható az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján.

Ugyan a Philae a történelmi jelentőségű üstökösre szállás után befejezte tervezett küldetését, mert mintegy 64 óra elteltével elemei lemerültek, a Rosetta saját missziója távolról sem ért véget. Az űrjármű tökéletes állapotban van, berendezései a vártnak megfelelően végzik munkájukat.

"A leszállóegység szállításának feladatát teljesítette, ezután a Rosetta visszatér a tudományos megfigyelésekhez és mi átállítjuk útjának üstökös-kísérői szakaszára. Ez átnyúlik a következő évre, amikor egyre jobban megközelíti a Napot. A periheliont, vagyis a Naphoz legközelebbi pontot augusztus 13-án éri el, ekkor a csillagtól 186 millió kilométerre lesz a szonda" - mondta Andrea Accomazzo repülési igazgató.

November 16-án a repülésirányító csapat az ESA darmstadti űrközpontjának fő vezérlőterméből átköltözött egy kisebb helyiségbe, ahonnan korábban az űrszondát működtette. Azóta a Rosetta manőverek sorát hajtotta végre, hogy 11 berendezése számára optimalizálja az üstökös körüli keringési pályáját. Ehhez manőverező rakétáit vette igénybe, és ezt teszi csütörtökön, szombaton és november 26-án is, hogy elérje a 67/P feletti 30 kilométeres magasságot - mondta Sylvian Lodiot irányítási menedzser.

"A jövő héttől a pálya úgy alakul, hogy kielégítse a tudományos műszerek igényeit. Augusztus 5-től a pályát a Philae szükségletei szerint alakították. December 3-án 20 kilométer közelségbe visszük az űrszondát körülbelül tíz napra, ezután visszatér a 30 kilométer magas pályára" - tette hozzá.

Azért kell ilyen közel vinni a Rosettát az üstököshöz, hogy a tudósok feltérképezhessék a mag felszínét, gáz-, por- és plazmamintákat gyűjthessenek - magyarázta Laurence O'Rourke, a madridi irányítóközpont munkatársa.

Amikor a nap heve aktiválja a megfagyott gázokat az üstökös felszínén és alatta, a kiáramló gázok és por légkört teremt a mag körül, ez lesz az üstökös csóvája.

A Rosetta lesz az első űrjármű, amely közelről figyelheti egy üstökös légkörének, majd csóvájának kialakulását, amely kilométerek millióin át suhan az égitest magja mögött. Ekkor az űrszondának távolabbra kell húzódnia, nehogy a csóva eltérítse a pályájáról.

Ahogy a 67/P egyre közelebb ér a Naphoz, a felszínét is több napvilág éri. Talán elég fényt kap a hibernált állapotban az üstökösön várakozó Philae, hogy napelemei feltöltődjenek és újra működésbe léphessen, ám ez egyáltalán nem biztos - írja az ESA portálja.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos süllyesztés. A sajtótájékoztatón elhangzott: a fenékküszöb létrehozásával a cél, hogy a Duna vízszintjét legalább 50 centiméterrel megemeljék, ezzel sikerülhet elérni, hogy a Paksi Atomerőmű minden blokkja újrainduljon. Ez egy állandó (fenékküszöb) és egy rásegítő megoldás (bárkasüllyesztés) a havariahelyzetre - ismertette Magyar Péter. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×