Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.58
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Nem sikerült megjavítani a Kepler-űrteleszkópot

Nem sikerült megjavítania a NASA szakembereinek a lakható bolygókat kereső Kepler-űrteleszkópot, de a tudósok szerint a négy évre nyúló misszió során továbbított adatok elemzésekor újabb izgalmas felfedezésekre derülhet még fény.

A Kepler jelenleg a Földtől 82 millió kilométeres távolságban kering Nap körüli pályán. A teleszkóp működését négy giroszkóp biztosítja, de legalább három szükséges a feladata ellátásához. Tavaly az egyik giroszkóp meghibásodott, és idén májusban egy másik is leállt. A NASA kutatói több száz órát töltöttek a hiba elhárítására tett kísérletekkel, az űrhivatal most azt jelentette be, hogy befejezik az erre irányuló próbálkozásokat.

A közlemény szerint év végéig eldől, hogy a küldetés megmenthető-e vagy sem. A 2009-ben felbocsátott Kepler hároméves missziója tulajdonképpen tavaly novemberben már véget ért, azóta "túlórázik".

"Nem most hallunk utoljára a Keplerről" - hangsúlyozta Paul Hertz, a NASA asztrofizikai igazgatója.

Az űrteleszkóp rendkívüli munkát végzett, számos exobolygót fedezett fel a lakható zónában, köztük több szuper-Földet - fűzte hozzá John Grunsfeld, aki NASA tudományos misszióinak hivatalát vezeti. Az egykori űrhajós szerint a Kepler által elküldött adatok elemzése során még számítani lehet rendkívüli felfedezésekre.

William Borucki, a Kepler-program felügyelője kiemelte: senki sem tudta az űrteleszkóp felbocsátásakor, hogy mennyire elterjedtek a Föld méretű bolygók és vannak-e lakható bolygók. A Kepler megfigyelései nyomán azonban "megtudtuk, hogy a galaxisunk színültig tele van bolygókkal", ezek nagy része olyan kicsi, mint a Föld és nem Jupiter méretű gázóriás - ismertette.

Borucki azzal számol, hogy több száz vagy több ezer további exobolygót találhatnak a Kepler által továbbított adatok elemzése nyomán. Ez a munka azonban legalább három évig eltarthat.

A Kepler a Naprendszeren kívül eddig 153 exobolygó létezését erősítette meg és további több mint 3500 bolygót észlelt.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×