Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Megváltoztatják zajos környezetben ciripelésüket a sáskák

Az utak mellett élő sáskák képesek megváltoztatni ciripelésüket, hogy "túlkiabálják" a forgalom zaját - állapította meg egy német tanulmány.

A Functional Ecology című folyóiratban megjelent munka szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az ember által keltett zaj rovarpopulációk viselkedésére hat.

Az állatok számos okból adnak ki hangot: territóriumukat védhetik vele, a ragadozókat tarthatják távol vagy a párkereséshez használhatják. Mindeddig a zajos emberi környezethez közel élő állatok közül azonban csak a madarakat a bálnákat és a békákat vizsgálták.

Ulrike Lampe és kollégái a Bielefeldi Egyetemen 188 hím zengő tarlósáskát fogtak be, egy részüket nyugodt, más részüket zajos környezetből. A sáskák a szárnyukon lévő "húrhoz" dörgölik fogazott hátsó lábukat, hogy jellegzetes ciripelő hangot adjanak, és ezzel csábítsák el a nőstényeket.

A kutatócsoport a két különböző helyről begyűjtött rovarok hangját tanulmányozták laboratóriumi körülmények között. A hímek közé betettek egy-egy nőstényt, hogy "szóra bírják" őket, majd felvették az udvarlás hangjait. A nagyjából ezer felvétel elemzése után kiderült, hogy a zajos környezetben élő sáskák másképpen dalolnak, mint a csendes vidékről származók.

Lampe szerint "a zengő tarlósáskák hangja magas és mély frekvenciákat tartalmaz, amelynek csak addig van értelme, míg a forgalom zaja el nem nyomja a ciripelés bizonyos frekvenciatartományát".

A kutatók megfigyelésének jelentőség az, hogy bebizonyították: a forgalom zaja felboríthatja a rovarok párzási szokásait. "A megnövekedett zajszint számos módon befolyásolhatja a sáskák párkeresését. Megakadályozhatja, hogy a nőstények meghallják a hímek hangját, és hogy felismerjék a saját fajukba tartozó hímeket, illetve a nőstények képtelenek lehetnek eldönteni, hogy mennyire +attraktív+ egy adott hím dala" - mondta Lampe.

Miután a szakemberek rájöttek, hogy az ember keltette zaj befolyásolja a rovarok kommunikációját, most a viselkedésváltozást okozó mechanizmus megfejtésén dolgoznak. A kérdés az, hogy a sáskák lárvakorukban tanulnak-e meg alkalmazkodni a nem éppen ideális zajviszonyokhoz, vagy az itt élők eleve másképpen kódoltak genetikailag.

A zengő tarlósáska egész Közép-Európában rendkívül elterjedt faj. A felnőttek főként július és szeptember között jelennek meg a mezőkön, füves területeken. Nagyjából 1,5 cm hosszúak, színük a zöldtől a barnán és vörösn át egészen a lilásig számos változatban ismert. Ciripelésük két másodperces szakaszokból áll, amelyek a végük felé hangosodnak. A szakasz lassabb ciripeléssel kezdődik, a vége felé mind a sebesség, mind a hangmagasság és a hangerő növekszik.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×