Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Jégbe fúrva fejthetik meg a Föld jövőjét

Ötévnyi ásás után, 2,5 kilométernyi jégrétegen áthatolva a héten elérte Grönland szilárd burkát egy nemzetközi kutatócsapat. Céljuk, hogy a jégmintákból a Földön jelenleg zajló klímaváltozás jövőbeli menetére következtessen.

A 14 ország kutatóit tömörítő csapat a hét közepén tette közzé a hírt, miszerint a fúrók 2537,36 méteres mélységben elérték a kontinensnyi sziget kőzetburkát.

A kutatók most jégmintákat vesznek, s ezekből próbálnak visszakövetkeztetni az úgynevezett eemi vagy más néven Riss-Würm földtörténeti korszak, a legutóbbi interglaciális - jégkorszakok közötti - periódus körülményeire. Ez a körülbelül 130 ezer évvel ezelőttől 115 ezer évvel ezelőttig tartó meleg időszak a kutatók szerint sok szempontból hasonlít a maihoz, ezért vizsgálata elősegítheti korunk klímaváltozásának jobb megértését.

"Eredményeink bővíteni fogják ismereteinket a klímarendszerről, és hozzájárulnak majd ahhoz, hogy jobban előre tudjuk jelezni a tengerszint-emelkedés ütemét és végső mértékét" - magyarázta Dorthe Dahl-Jensen, a Koppenhágai Egyetem jégszakértője, a kutatás vezetője.

A kutatók többek közt arra a konkrét kérdésre keresik a választ, hogy mekkora volt a grönlandi jégtakaró kiterjedése 120 ezer évvel ezelőtt, amikor a légköri hőmérséklet a mainál 2-3 Celsius fokkal melegebb volt. Azt is megkísérlik meghatározni, hogy milyen mértékben és ütemben járult hozzá a grönlandi jég olvadása a tengerszint eemi korszakban bekövetkezett 5 méteres megemelkedéséhez.

Dorthe Dahl-Jensen közlése szerint az első eredmények még idén megszülethetnek. A grönlandi jégborítás olvadásának közeljövőben várható menete tudományos viták tárgya. Egyes kutatók szerint a jég kiterjedése nagyjából stabil marad, mások szerint az olvadás akár 1 méterrel vagy még többel is megemelheti a világtenger szintjét a XXI. század folyamán.

Korábbi hasonló grönlandi kutatások csak részleges eredményekkel tudtak szolgálni az eemi korszak körülményeiről, mert az átfúrt jégtakaró egyes rétegei elolvadtak vagy megsérültek.

A vizsgálati módszerek közé tartozik a jégben található, üvegházgázokat tartalmazó buborékok és szerves maradványok elemzése és a jég kristályszerkezetének vizsgálata.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×