Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
322.57
bux:
148136.97
2026. november 4. szerda Károly

Egerek gondoskodnak az erdő újjászületéséről

Spanyol kutatók kis rágcsálók téli eleséggyűjtési szokásainak tanulmányozása közben arra rájöttek, hogyan járulnak hozzá az állatok az erdő fennmaradásához.

Két egérfajta szokásait vizsgálták. A nyugati vadegérét, amelynek súlya 18 gramm, és a közönséges erdeiegérét, amelyé 45 gramm. Mindkét fajta döntő részben makkot tárol az ínséges hónapokra.

A kutatók felfedezték, hogy bár mindkét fajta jobban kedveli a nagyobb méretű makkokat, számolniuk kell azzal, hogy nem bírnak el akkorát, amely meghaladja testsúlyuk 60 százalékát, ezért eszerint válogatnak.

Gyűjtőútjukon el-elhullajtanak egy-egy termést, vagy elfelejtik, hová rejtették azt és az így "elherdált" makkból megfelelő körülmények között új tölgyfa nő ki, mégpedig nem is egyféle, mivel a kicsi és a nagy makkok között genetikai különbségek is vannak - írta az El País című spanyol lap.

Ugyanakkor maga a tölgy is hozzájárul a természet sokféleségének, egyensúlyának megmaradásához, mivel az egereken kívül még sokféle vad él a terméséből. Ez közismert például a mókusokról, a vaddisznóról.

A tölgy "kulcsfa" - mondják a kutatók, mivel nemcsak élelmezi az állatokat, hanem odvaiban menedéket ad az éjszakai madaraknak is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×