Infostart.hu
eur:
390.67
usd:
331.43
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Megsemmisítő kritika a naptejekkel szemben

Egy amerikai kutatóintézet alapjaiban kérdőjelezte meg a fényvédő krémekkel kapcsolatos közhiedelmeket, miszerint annál jobb, minél nagyobb a faktorszámuk és minél vastagabban viszik fel a bőrre.

A washingtoni székhelyű Environmental Working Group (EWG) munkatársai közel ezer napozókrémet vizsgáltak meg, és azt tapasztalták, hogy 80 százalékuk nem nyújt megfelelő védelmet a nap káros hatásai ellen, vagy az egészségre káros vegyületeket tartalmaz.

A cégvezetőket rendszeresen feldühítő szervezet tanulmányát számos bőrgyógyász is bírálja szerintük túlzó megállapításai miatt, az eredmények mindenesetre felhívják a figyelmet néhány régóta ismert kockázati tényezőre.

Először is, a naptejek nem kínálnak teljes körű védelmet a napsugarakkal szemben, és szinte semmivel nem járulnak hozzá a bőrrák legveszélyesebb formájának megelőzéséhez. Sőt, akik teljesen megbíznak bennük, és ruháikat elhajítva órákig hevernek a napon, még nagyobb veszélyben vannak.

Az ellen nem véd

A legtöbb fényvédő krém csak az UVB sugárzással szemben nyújt védelmet. Az UVB felelős a leégésért, valamint a bőrrák leggyakrabban előforduló formáiért, amelyek azonban szerencsére viszonylag ritkán halálosak.

Az UVA sugarak mélyebben hatolnak be a bőrbe, és nemcsak ráncosodást okoznak, hanem a legújabb kutatások szerint súlyosbítják az UVB sugarak rákkeltő hatását, valamint önmagukban is bőrrákot okoznak.

A napozókrémek faktorszáma kizárólag az UVB sugarak elleni hatást mutatják, a leégés elleni védelem mértékére alapozva. Ha valaki naptej nélkül 15 perc alatt leég, akkor például egy 15-ös faktorszámú készítménnyel elvileg 15-ször tovább maradhat a napon leégés nélkül.

Az EWG jelentése további figyelmeztetést is tartalmaz a fényvédő krémekkel szemben. Minden készítmény tartalmaz olyan összetevőket, amelyek lebomlanak a napfényben, így fejtik ki ugyanis hatásukat. Éppen ezért a tanulmány nevetségesnek minősíti az egész napos vagy akár több órán keresztül tartó védelmet ígérő szlogeneket, mivel a legtöbb krém már negyed órával a felvitele után elkezd veszíteni hatásából. Ráadásul ennek vizsgálatakor az izzadás vagy a dörzsölés hatását nem is vették figyelembe.

Mindemellett azt is érdemes számba venni, hogy az emberek többsége nem használja az ajánlott mennyiséget, mégis teljesen biztonságban érzi magát. A teljes UV-védelem mindazonáltal már elérhető, és évezredek óta alkalmazzák is: ruházkodásnak hívják, bár ez nyilván elfogadhatatlan alternatíva a keményvonalas napimádók számára.

Többet árt?

Ha ez még nem lenne elég, a jelentés többféle egészségre káros anyagot is talált a naptejekben. Az egyik fővádlott az UVA ellen csatasorba állított oxibenzon, amely napfény hatására elősegítheti az örökítőanyag károsodását.

A hasonló rákkeltő vegyületek jelenléte miatt egyesek úgy vélik, hogy a fényvédő krémek valójában több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak. Néhány kismintás kutatás szerint a naptejek rendszeres használói között gyakrabban fordul elő a bőrrák legveszélyesebb formája, igaz, ez még nem jelent ok-okozati kapcsolatot.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

A halfogyasztásunk jelentős része karácsonyra korlátozódik – mondta el Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×