Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Rybanska Natasa (j), valamint a görög Eirini Ninu (b) és Maria Miriokefalitaki a 2024-es párizsi nyári olimpia női vízilabdatornáján az 5-8. helyért játszott Görögország - Magyarország mérkőzésen a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 8-án. A magyar válogatott 12-9-re győzött.
Nyitókép: Illyés Tibor

Azt mondta a kapitány, hogy „csak ússzatok, mert fáradnak”

Elégedetten nyilatkozott Mihók Attila és Vályi Vanda a magyar női vízilabda-válogatott a görögök elleni, 12-9-es győzelme után. A csapat az ötödik helyért játszhat majd utolsó mérkőzésén, az olaszokkal.

"Nagy volt a feszültség a csapatban, hiszen nem mindegy, hogy az ötödik vagy a hetedik helyért játszunk a végén. Ennek megfelelően ez volt a legrosszabb kezdésünk az olimpián, de a védekezésünk összeállt, és onnantól kezdve, hogy a bírók jobban engedték a besegítéseket a centernek, tudtunk fordítani" - nyilatkozta az MTI-nek a vegyes zónában Mihók Attila, aki még beszélt a címvédő amerikaiaktól elszenvedett drámai negyeddöntős vereségről is.

"Annyit tehetünk, amennyi lehetőséget kapunk. Az amerikaiak ellen a csapat az idei legjobb teljesítményét nyújtotta. Amellett, hogy mindig első az eredmény, a sportnak kell, hogy legyen egy olyan vetülete is, hogy ha a legjobbadat nyújtod, akkor nem lehetsz elégedetlen. Ez szerintem két napja így volt, persze ez nem vígasztalt meg senkit, de nem érzem, hogy több lett volna bennünk" - fogalmazott a szakember.

A három gólt szerző Vályi Vanda arról beszélt, hogy harmadik negyedet követen gyakorlatilag felőrölték a riválist: "Örülök neki, hogy nem ijedtünk meg az elején. Sikerült a védelemnek összeállnia, és tudtuk segíteni Magyari Aldát, a hajrában pedig már nem bírták velünk az iramot. A kapitány már mondta is a végén, hogy csak ússzatok, mert fáradnak, ezt pedig mi remek csapatmunkával ki is tudtuk használni."

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×