Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Inkább úgy mondjuk: Imre Géza ezüstérmet nyert

A riói olimpiai keddi napján a magyar versenyzők legjobb eredményét Hosszú Katinka érte el, aki harmadik aranyérmét szerezte. A párbajtőröző Imre Géza ezüstérmes lett. Dénes Tamás értékelt az InfoRádióban.

Hosszú Katinka teljesítményét csak felsőfokú jelzőkkel lehet illetni – hangsúlyozta Dénes Tamás.

Hozzátette: „nem jelző, de tény, hogy az amerikai, a kínai és az ausztrál olimpiai válogatotton kívül semelyik csapat sem nyert több aranyérmet eddig Rióban, mint Hosszú Katinka. Úgy nyerte a harmadik olimpiai bajnoki címét, hogy ezzel beérte az egyéni szereplést tekintve Egerszegi Krisztinát, aki Barcelonában nyert három aranyérmet. A magyar rekord Keleti Ágnes négy elsősége 1956-ban Melbourne-ben” - idézte fel Dénes Tamás.

Az InfoRádió munkatársa azt mondta, Kenderesi Tamás szenzációs bronzérmét leszámítva a férfi úszók eddig sajnos csalódást okoznak Rióban.

„Cseh László a tavalyi világbajnoki idejétől jócskán elmaradva hetedik lett a 200 méteres pillangóúszásban. Nyilván ennél ő is többet várt saját magától. Még nagyobb csalódás, hogy Gyurta Dániel 200 méteres mellúszásban címvédőként a tizenhetedik időt érte el, ezzel nem jutott még középdöntőbe sem. Egyébként ugyanazt a helyezést érte el, mint a gyengébbik számában, a 100 méteres mellúszásban” - fejtette ki Dénes Tamás.

Imre Géza drámai pillanatával kapcsolatban az InfoRádió munkatársa hangsúlyozta, óriási tiszteletet érdemel, hogy bejutott az olimpiai döntőbe.

„Ne arról beszéljünk, hogy 41 éves, bár beszélhetnénk, hiszen egyéniben Kárpáti Rudolf negyvenévesen nyert Rómában 1960-ban. Minden jól ment 14:9-ig, akkor a rendkívül lelkes és vesztenivaló nélküli koreai feljött, minden sikerült neki, az olimpiai arany pedig elment. Inkább azt mondjuk, hogy Imre Géza nyert egy ezüstérmet” - fűzte hozzá Dénes Tamás.

Hozzátette, ezzel ő a magyar küldöttség első ezüstérmese a riói olimpián. A tegnapi magyar mérleg pedig egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérem. A magyar csapat az olimpiai éremtáblázaton egészen szenzációs helyezést elérve a harmadik helyen áll a két sportszupernagyhatalom, az Egyesült Államok és Kína mögött – mondta Dénes Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×