Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Hét magyar a FINA vezető testületeiben

Sportdiplomáciai siker született a budapesti vb utolsó FINA Bureau ülésén, amelyen kijelölték a következő négy év bizottságait. A nemzetközi szövetség történetében először hét magyar kapott helyet a különböző testületekben.

Az elmúlt ciklus elején, 2013-ban Gyárfás Tamás mellett három magyar név szerepelt a listákon, ez a szám most hétre bővült, köszönhetően a hatékony háttérmunkának, és persze az is számított, hogy – mint a FINA elnöke már két napja kijelentette – Magyarország minden idők legjobb világbajnokságát szervezte az elmúlt két hétben.

A már korábban funkcióban lévőek közül

  • dr. Kemény Dénes az edzőbizottság alelnöke lett,
  • dr. Salamon Ferenc a Masters,
  • Csurka Gergely pedig a Média Bizottság tagja maradt (őt hazai szövetségi jelölés híján, élve a szabályzatban rögzített jogával, a FINA Bureau külön döntéssel, saját hatáskörben nevezte ki).

Új tisztségviselőként

  • a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás bekerült vízilabda technikai bizottságba (négy év szünet után lesz ismét magyar tagja a sportág legfontosabb döntéshozó szervének),
  • Petrov Iván pedig az edzőbizottság úszást felügyelő grémiumában kapott helyett, míg
  • dr. Merkely Béla az orvosi bizottságban tevékenykedik.

Gyárfás Tamás, a FINA végrehajtó bizottságának (Executive) tagja amellett, hogy a FINA Aquatics World Magazine főszerkesztője marad, mostantól a FINA Műúszó Technikai Bizottságot felügyeli a Bureau képviselőjeként.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×