Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Az olasz játékosok ünnepelnek, miután csapatuk 1-1 után tizenegyespárbajban 4-2-re megnyerte a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjének Olaszország-Spanyolország mérkőzését Londonban 2021. július 6-án.
Nyitókép: MTI/AP/AFP pool/Justin Tallis

Büntetőkkel az olaszok jutottak a döntőbe

Elsőként az olasz válogatott jutott döntőbe a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, miután az első elődöntőben kedden 1-1 után tizenegyespárbajban 4-2-re legyőzte az ugyancsak társházigazda spanyol csapatot a londoni Wembley Stadionban.

Roberto Mancini együttese 2018 szeptembere óta veretlen, azóta 33 mérkőzéséből 26-ot nyert meg.

Az egyszeres Európa-bajnok Squadra Azzurra története során negyedszer jutott fináléba, legutóbb 2012-ben épp a spanyoloktól kapott ki 4-0-ra.

A két csapat 38. alkalommal találkozott egymással, az örökmérleg pedig továbbra is teljesen kiegyenlített: 11-11 olasz és spanyol győzelem mellett a mostani volt a 16. döntetlen.

A szerdai, másik elődöntőben az angolok a dánokat fogadják ugyancsak a Londonban. A finálét vasárnap rendezik a Wembley Stadionban.

Európa-bajnokság, elődöntő:

Olaszország-Spanyolország 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 4-2

London, Wembley Stadion, 57 811 néző, v.: Felix Brych (német)

gólszerzők: Chiesa (60.), illetve Morata (80.)

sárga lap: Tolói (97.), Bonucci (118.), illetve Busquets (51.)

Olaszország:

Donnarumma - Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Emerson (Tolói, 74.) - Barella (Locatelli, 85.), Jorginho, Verratti (Pessina 74.) - Chiesa (Bernardeschi, 107.), Immobile (Berardi, 61.), Insigne (Belotti, 85.)

Spanyolország:

Unai Simón - Azpilicueta (Llorente, 85.), Eric García (P. Torres, 109.), Laporte, Jordi Alba - Koke (Rodri, 70.), Busquets (Thiago Alcántara, 106.), Pedri - F. Torres (Morata, 61.), Oyarzabal (Moreno, 70.), Olmo

II. félidő:

60. perc: Donnarumma indított el egy olasz kontrát, a labda egy passz után a bal oldalon felfutó Insignéhez került, aki Immobilét akarta indítani, és bár Laporte becsúszva menteni tudott, rövid felszabadítására Chiesa csapott le és egy csel után, 12 méterről a kapu bal oldalába tekert (0-1).

80. perc: Morata, Olmo, majd megint Morata volt a labda útja, utóbbi három ember között kapta azt vissza és 10 méterről a rövid sarokba gurított (1-1).

Tizenegyespárbaj:

Locatelli jobb alsó sarokba tartó lövését védte Simón.

Olmo a kapu jobb felső sarka fölé lőtt.

Belotti a jobb alsó sarokba bombázott (1-0).

Gerard Moreno balra, magasan meglőtt labdáját nem tudta védeni Donnarumma (1-1).

Bonucci magabiztosan lőtt a bal alsó sarokba (2-1).

Thiago Alcántara a jobb alsó sarkot választotta, Donnarumma a másik irányba vetődött (2-2).

Bernardeschi magabiztosan lőtte a labdát a bal felsőbe (3-2).

Morata bal alsó sarok felé tartó lövését védte Donnarumma.

Jorginho laza mozdulattal a bal alsó sarokba lőtt, eldöntve a továbbjutást (4-2).

Luis Enrique, a spanyolok szövetségi kapitánya meglepetésre kihagyta a kezdőcsapatból az eddig minden összecsapáson ott szereplő Álvaro Moratát, helyére a Real Sociedad játékosa, Mikel Oyarzabal került. Az olaszoknál csak a súlyos sérült Leonardo Spinazzola hiányzott a megszokott együttesből, őt Emerson váltotta.

A Juventus hátvédje, Giorgio Chiellini 17. Eb-mérkőzésén lépett pályára, ezzel beállította a legendás kapus, Gianluigi Buffon olasz rekordját.

Az olasz válogatott a mérkőzés elején már az ellenfél térfelén letámadta a spanyolokat, de Busquetsék az első percek megilletődöttségét követően egyre nagyobb labdabirtoklási fölénybe kerültek, és többször is hosszú másodpercekig adogattak anélkül, hogy olasz játékos hozzáért volna a játékszerhez. A spanyolok több kisebb helyzetet kialakítottak, de Unai Simón rossz kijövetelénél a kontrákban bízó olaszok előtt is adódott lehetőség.

A 25. percben Dani Olmo tizenhatoson belüli próbálkozásánál kellett az első bravúrt bemutatnia Donnarummának, az olaszok pedig szinte semmit nem tudtak megvalósítani az Eb korábbi szakaszában látott lendületes játékukból, elsősorban azért, mert az idő alig több mint egyharmadában volt náluk a labda. A spanyolok irányították a mérkőzést - a Squadra Azzura játékosainak 44 percig kapura lövési kísérlete sem volt, akkor Emerson a felső lécet találta el -, de gólt ők sem tudtak szerezni.

A fordulás után Busquets kapu fölött elszálló lövése jelentette az első komolyabb veszélyt, majd egy perccel később Chiesa kísérleténél kellett a mérkőzés során először védenie Simónnak. Az olaszok egy gyors kontra végén, a mérkőzés képe alapján némileg váratlanul megszerezték a vezetést, így a spanyoloknak még nagyobb erőket kellett támadásban mozgósítaniuk. Oyarzabal, majd Koke veszélyeztett, de a Mancini-csapat előtt is adódott lehetőség.

Az utolsó húsz percre mindkét szövetségi kapitány cserékkel frissített együttesén, Enrique tanítványai továbbra is támadásban maradtak, és bár az olaszoknak is volt helyeztük, a csereként beállt Morata révén a spanyolok megérdemelten egyenlítettek. A folytatásban is ők játszottak lendületesebben, de újabb gólt a rendes játékidő végéig nem tudtak szerezni.

A ráadásban ugyan csökkent az iram, továbbra is a 2008-ban és 2012-ben Eb-győztes spanyolok tettek többet a győzelemért, ám hiába kerültek oda többször is Donnarumma kapuja közelébe, tizenegyespárbaj döntött a fináléba kerülésről. Ebben az olaszok céloztak pontosabban, így ők jutottak tovább.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×