Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Simone Inzaghi, az AC Milan vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének Internazionale-AC Milan visszavágó mérkőzésén a milánói San Siro Stadionban 2023. május 16-án.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

A fináléig eljutás "bajnoka" távozik az Inter padjáról

A Bajnokok Ligája döntőjének elvesztését követően Simone Inzaghi távozik az olasz Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

A 49 éves szakember négy szezon után hagyja el a milánói együttest, melynek honlapján egy nyílt levélben jelentette be döntését kedden.

"Eljött az idő, hogy elköszönjek ettől a klubtól négy olyan év után, melybe mindent beleadtam" - fogalmazott a tréner, akinek még a következő szezonra is volt szerződése a kék-feketékkel.

Inzaghi irányításával az Internazionale tavaly megnyerte az olasz bajnokságot, egy évvel korábban és idén pedig a Bajnokok Ligája fináléjáig menetelt, ám mindkétszer veszített. Két éve a csapat 1-0-ra kapott ki a Manchester Citytől, míg szombaton Münchenben történelmi, 5-0-ás vereséget szenvedett a Paris Saint-Germainnel szemben.

A 2024/25-ös idényben az Inter minden sorozatban jól teljesített, ám trófea nélkül maradt: az olasz bajnokságban a Napoli mögött második lett, míg az Olasz Kupában az elődöntőben búcsúzott, a BL-hez hasonlóan pedig az olasz Szuperkupában is döntőt játszott, melyben a városi rivális AC Milantól kapott ki.

Sajtóhírek szerint Inzaghi a szaúdi al-Hilal csapatának vezetőedzője lesz több mint évi 20 millió eurós fizetésért, az Internél viszont jelenleg még nem lehet tudni, hogy ki lesz az új tréner. A klubnak nincs sok ideje a keresésre, mivel a gárda június 17-én már a klubvilágbajnokságon játssza az első meccsét. A Gazzetta dello Sport című sportnapilap szerint a Comót irányító spanyol Cesc Fabregas és az Olympique Marseille trénere, Roberto De Zerbi a két esélyes a posztra.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×