eur:
399.12
usd:
366.89
bux:
87872.68
2025. március 16. vasárnap Henrietta
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulójában, az Eintracht Frankfurt elleni másnapi mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatón, a frankfurti Deutsche Bank Park stadionban 2025. január 22-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Európa-liga: Robbie Keane már tudja, mi jelenthet gondot a visszavágón

Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a játékosoknak ugyanazt a mentalitást kell mutatniuk a hétvégén és egy hét múlva is, mint amelyiknek köszönhetően 1-0-ra legyőzték az Európa-ligában a cseh Viktoria Plzent csütörtök este.

A 44 éves ír szakember a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzése utáni sajtótájékoztatón kiemelte, úgy kezdték a meccset, ahogyan előzetesen eltervezték és az első félidőben, kiváltképp az első tíz percben jól is játszottak.

"A szurkolóink is sokat segítettek, az intenzitásunk, a küzdelmünk nekik is szólt. Fantasztikus volt ebben a hangulatban játszani" - hangsúlyozta Keane, aki úgy látta, a gól megszerzése után sokkal jobban kellett volna irányítaniuk a találkozót.

"Talán túlságosan is ráhajtottunk a második gólra, pedig inkább tartanunk kellett volna a labdát és a második félidőben összességében nyugodtabb futballra lett volna szükség a részünkről" - nyilatkozta az edző.

Keane úgy véli, jó esélyük van a továbbjutásra, de egy hét múlva Plzenben egy "teljesen másik mérkőzést" kell lejátszaniuk.

"Ez a cseh csapat nagyon fizikális, viszont az a legfontosabb, hogy ugyanezt a mentalitást és szintet hozzuk a hétvégén a Paks ellen, majd Plzenben is" - fogalmazott.

A magyar válogatott Varga Barnabás sárga lapjáról Keane azt mondta, a közelben állt és nem volt jogos a büntetés.

"Komoly gondot jelent, hogy a visszavágón nem játszhat, hiszen jól tartotta meg a labdákat és kapitányként igazi vezére volt csapatnak. Csalódott vagyok a hiánya miatt, de az egyben egy lehetőség másoknak a bizonyításra" - mondta az ír edző.

Kitért arra is, hogy a bemelegítésnél megsérülő Varga Ádámot helyettesítő Gróf Dáviddal is elégedett.

"Remekül szállt be, nagyszerűen menedzselte, kommunikálta le a meccset" - jelentette ki.

Miroslav Koubek, a Viktoria Plzen vezetőedzője elismerte, hogy az első 25 percben rosszul játszott a csapata.

"A Ferencváros nagyon agresszíven kezdett, és abban az időszakban érvényesült is a fölénye. Az eredménnyel nem vagyok elégedett, ennek ellenére úgy gondolom, hogy a visszavágón, hazai pályán ki tudjuk harcolni a továbbjutást" - foglalta össze gondolatait a 73 éves tréner.

Címlapról ajánljuk
A klímaváltozás miatt lépnek a biztosítók: a veszélyes helyeken magasabb lesz a díj

A klímaváltozás miatt lépnek a biztosítók: a veszélyes helyeken magasabb lesz a díj

Los Angelesben hónapokkal a tűzvész előtt a biztosítók a magas kockázat miatt felmondták az ingatlanok tűzkárbiztosítását. Kaliforniában hurrikánra nem lehet biztosítást kötni, megfizethetetlen lenne. E példákkal illusztrálta az InfoRádióban Szikszai József, a Generali kárrendezési igazgatója, milyen hatása van a klímaváltozásnak a biztosítási piacra.

A Liverpool elveszítette a Ligakupa döntőjét

A Liverpool – elsősorban gyenge támadójátéka miatt – 2-1-re kikapott a végig agresszíven, erőteljesen és gyorsan játszó Newcastle Unitedtől. Chiesa szépítő gólja túl későn esett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.17. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×