Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Így néz ki a svájci válogatott, öt nappal a magyarok elleni Eb-rajtja előtt

A svájci válogatott szombaton 15 órakor, Kölnben, a magyarok ellen mutatkozik be a labdarúgó Európa-bajnokságon. Így fest Murat Yakin legénysége, már az utolsó felkészülési mérkőzések tükrében.

A válogatott Svájcban használt, nekünk talán kicsit furán hangzó becenevét citálva, a Nati négy felkészülési mérkőzést játszott eddig 2024-ben. Ezek közül egyedül a gyenge észtek ellen volt meggyőző (4-0), viszont veretlen maradt a másik három mérkőzésén is. Márciusban a dánok ellen Koppenhágában (0-0), néhány napja Sankt-Gallenben az osztrákok ellen (1-1) ért el döntetlent, s még ugyancsak márciusban 1-0-ra verte az íreket Dublinban.

A négy mérkőzésen 27 játékos lépett pályára, közülük négyen nem kerültek be az Eb-keretbe: Eray Cömert (FC Nantes), Dereck Kutesa (Servette), Becir Omeragic (Montpellier) és Kevin Mbabu (FC Augsburg). Utóbbi két mérkőzésre állt be, csereként, előbbi három egy-egy találkozón játszott, egyaránt Dublinban.

Három olyan futballista került be az utazó keretbe, aki nem játszott még idén a válogatottban. Az egyik a Borussia Dortmund BL-döntős kapusa, a 40 millió euróra értékelt Gregor Kobel, aki ettől még lehet majd második számú kapus, Yvon Mvogo előtt a tornán, de nagy valószínűséggel Yann Sommer fog védeni. Mindazonáltal Murat Yakinnak éppen úgy kellemes gondjai vannak ezen a poszton, mint Marco Rossinak.

Nem játszott még idén a rutinos Breel Embolo, aki sérült volt az elmúlt időszakban, de április végétől már játszott a francia élvonalban, a Monacóban, igaz, jellemzően egy félidőnél kevesebbet. Várhatóan a magyarok elleni csatára még nem lesz 100 százalékos állapotban, kérdéses a játéka. Ardon Jashari nem játszott még idén a kerettagok közül, ő kiegészítő ember ebben a keretben.

Érdemes összehasonlítani Yakin az észtek és az osztrákok elleni csapatát. Mind a két alkalommal három védő és négy középpályás játszott, az észtek ellen három támadóval, az osztrákok ellen egy ékkel és mögötte két támadó középpályással. Valószínűbb, hogy a magyarok ellen ez utóbbit választja Murat Yakin.

Noha egyébként is azt véljük, hogy az osztrákok elleni kezdő tizenegy – legfeljebb egy-két cserével – megegyezik majd a szombatra kijelölttel, érdemes megjegyezni, hogy az észtek ellen Mvogo védett, nem volt dolga, az osztrákok ellen pedig Sommer. Az első meccs csak napokkal volt a BL-döntő után, a másodikon pedig az első számú kapus védett, talán ezért nem kapott Kobel szerepet. (Ráadásul az osztrákok elleni meccs előtti edzésen a nyakizma meghúzódott, nem tudni, mennyire volt komoly.)

A magyarokéhoz hasonló háromvédős rendszerben Nico Elvedi (Mönchengladbach) és Manuel Akanji (Manchester City) mind a kétszer kezdett, az angol bajnok védő az észtek ellen középen játszott, az osztrákok ellen a bal ldalon. Ez utóbbi a valószínűbb posztja, főleg, ha Ricardo Rodriguez (Torino) ás Fabian Schär (Newcastle), a két rutinos védő közül előbbi mellett dönt Yakin.

A középpályás négyes mindkétszer ugyanabban az összeállításban kezdett: Silvan Widmer (FSV Mainz), Granit Xhaka (Bayer Leverkusen), Remo Freuler (Bologna) és Dan Ndoye (Bologna). Azaz ketten is a Thiago Motta irányításával nagyszerűen szerepelt Bolognában játszottak az előző idényben, az Arsenaltól érkezett Xhaka pedig a hazai fronton veretlen, duplázó Bayer Leverkusen kulcsembere volt. Az észtek ellen mindannyiukat lecserélte a kapitány, hadd játszanak a többiek is, az osztrákok ellen csak Granit Xhaka kapott pihenőt, az utolsó negyedórára.

Elöl az észtek ellen Xherdan Shaqiri (Chicago Fire) és Steven Zuber (AEK Athén) kezdett, Kwadwo Duah (Ludogorec) mögött. Beállt Ruben Vargas (Augsburg) és Zeki Amdouni (Burnley). Az osztrákok ellen már kezdett Vargas és Amdouni, Zuberrel együtt. Mind a hármukat lecserélte a kapitány – részben azért is, mert nem volt elégedett a látottakkal –, beállt Shaqiri, Noah Okafor (AC Milan) és Michel Aebischer (Bologna). Itt a legnagyobb a variációs lehetőség, de Shaqiri, Zuber és Amdouni játéka a legvalószínűbb.

Gondot sérülések jelenthetnek. Ruben Vargasnak csak az ujja sérült meg a kezén. Steven Zubernek ugyanakkor a vádlija gondot okoz – nem csupán neki, hanem a kapitánynak is.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×