Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Pixabay

Nagy veszteség érte a magyar futballt

Hosszan tartó, súlyos betegség után 82 éves korában elhunyt Török Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábbi főtitkára.

Labdarúgóként 1973-as visszavonulásáig a Haladás VSE-ben szerepelt. Már játékosként edzősködött az ifjúsági csapat mellett, később pályaedző lett, 1981-ben pedig átvette a szakmai munka irányítását a szombathelyi együttesnél, amelyet öt szezonon keresztül vezetett. Az 1986-os világbajnokság után rövid ideig a válogatott pályaedzői posztját is betöltötte.

Később a görög Olimpiakosz Pireusznál volt másodedző Komora Imre mellett, majd a norvég Myre csapatának szakmai munkáját irányította. A kilencvenes évek elején ismét a Haladásnál volt vezetőedző, majd legnagyobb sikerét a Kispest-Honvéd kispadján érte el, ugyanis 1996-ban elhódította a Magyar Kupát a piros-feketékkel.

Sportvezetőként két időszakban a Haladás VSE ügyvezető elnökeként tevékenykedett, majd 1987-ben az MLSZ közgyűlése az első önálló főtitkárának választotta meg, ezt a munkakört 1989 decemberéig látta el.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×