Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Horváth Bernadett, Lelik Réka és Török Ágnes (b-j), a győztes magyar válogatott tagjai a női kosárlabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország - Szlovákia mérkőzés után a ljubljanai Stozice Arenában 2023. június 15-én. A magyar csapat 89-67-re nyert.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nagy diadallal nyitott a női kosárválogatott az Eb-n, de izgalmas volt a meccs

Nagy hajrával, 22 ponttal legyőzte Szlovákiát az Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján Ljubljanában.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese kedvező előjelekkel várta az Eb-rajtot, mivel a felkészülés során öt győzelem mellett csak egyszer kapott ki úgy, hogy a favorit spanyolokat is megverte. Ennek eredményeképpen a nemzetközi szövetség által szerdán közzétett erősorrendben a válogatott feljött a hatodik helyre - egy hónapja még a 12. volt -, míg a szlovákok az utolsó előtti, 15. helyen álltak.

Jó ómennek számított az is, hogy a csütörtöki ellenfél az elmúlt 15 Eb-meccséből csak négyet nyert meg, ráadásul az előző négy alkalommal kikapott a kontinenstornán a magyaroktól. Eb-nyitómérkőzésen eddig egyszer csapott össze a két gárda, 1993-ban a szlovákok bizonyultak jobbnak Perugiában. Az a statisztikai adat is a magyarok mellett szólt, hogy a rivális az elmúlt hat Eb-találkozójából csak egyszer jutott 60 pont fölé.

A magyar válogatott komoly Eb-múltra tekint vissza, 200 mérkőzésével ugyanis a harmadik helyen áll az örökrangsorban a franciák (234) és az olaszok (211) mögött.

Ami az idei helyszínt illeti, Szlovénia férfi csapata hiába lett Európa-bajnok 2017-ben, az NBA-s Dallas Maverickset erősítő Luka Doncic pedig az ország egyik legismertebb - és leggazdagabb - emberének számít, a női kosárlabda mégis messze elmarad az élvonaltól. A női nemzeti csapat még csak 11 Eb-meccset vívott, és ezekből csupán négyet nyert meg. Ennek megfelelően a fővárosban szinte sehol sem látható Eb-hirdetés, és még a Stozice Arenában is csak a kapuk környékén kirakott molinók utalnak arra, hogy az ország kosaras világeseménynek ad otthont.

Csütörtökön a jó hangulatról így a két tábornak kellett gondoskodnia, és a magyarok alaposan kitettek magukért: csaknem kétszázan drukkoltak a lelátókon - a zászlóik alapján - többek között Sióagárdról, Szekszárdról, Tengelicről de még a felvidéki Dunaszerdahelyről is.

Az első magyar kosarat a nemrég a török Mersinhez igazolt Kiss Virág dobta, majd az ellenfél 6-2-re ellépett. A nyitónegyed derekán 6-8 állt a nagyórán - a nemzeti csapatból csak Kiss volt eredményes -, és a válogatott 12-11-nél vezetett először. A Kissnek és 208 centis Határ Bernadettnek köszönhető magassági fölényt a rivális távoli dobásokkal próbálta ellensúlyozni, az első magyar triplát a szintén Mersinbe szerződött Studer Ágnes szerezte a 14. percben. Tízpontos előnynél (29-19) már megnyugodhatott a Székely-együttes, a nagyszünetben pedig 40-32 állt az eredményjelzőn. A csapat legjobbja ekkor a honosított Goree Cyesha volt 11 ponttal.

Térfélcsere után a magyarok magabiztosan tartották a nyolc-tíz pontos távolságot, közben

a Belgiumból a DVTK-hoz igazolt Lelik Réka is elérte a tíz pontot.

A szlovákok keményítettek a védekezésükön, "sültek" a tripláik is, két pontra felzárkóztak (51-49). Váratlanul szoros lett a csata, az 55-53-ról rajtoló zárószakaszban kissé elcsendesedett a piros-fehér-zöld tábor, amikor az ellenfél kiegyenlített (55-55), aztán a csapatkapitány Dubei Debóra másfél percen belül dobott hét pontja ismét tűzbe hozta a szurkolókat. A 37. percben már 68-56-ot mutatott az eredményjelző, a 19-3-as magyar roham pedig eldöntötte a meccset. A fantasztikus hajrával előrukkoló válogatott legjobbja Kiss volt 22 ponttal.

  • Eredmény, D csoport, 1. forduló
    Magyarország-Szlovákia 89-67 (16-12, 24-20, 15-21, 34-14)
    Pontszerzők: Kiss 22, Dubei 17, Goree 16, Lelik 15, Studer 5, Kányási 5, Határ 4, Török 3, Aho 2, illetve Dudasova 15, Oroszova 9, Moravcikova 9, Jakubova 8, Wrzesinski 7, Palenikova 6, Mistinova 6, Stasova 5, Buknova 2

A magyarok a továbbjutás szempontjából fontos siker után pénteken szintén 12.15-kor a törökökkel, vasárnap 15 órától pedig a címvédő szerbekkel csapnak össze.

Az Eb-n a négy csoportgyőztes közvetlenül bejut a nyolc közé, a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a negyeddöntőért, és csak az utolsó helyezettek számára fejeződik be a csoportkör végén a torna.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×