Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
331.95
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
A győztes Gulyás Michelle edzőjével, Karácsony Gyulával a női döntő után az öttusázók világkupa-sorozatának budapesti versenyén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2022. április 30-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Gulyás Michelle bronzérmes az öttusa világkupán

Gulyás Michelle a tavalyi vk-döntőn is harmadik volt, akárcsak a világbajnokságon, idén pedig a kairói vk-n ezüstöt, a budapestin pedig aranyat nyert.

A törökországi fináléba a kairói, budapesti, albenai és a két hete ugyancsak Ankarában rendezett vk-fordulón szerzett pontokkal lehetett bejutni. A magyarok élni tudtak a maximális lehetőséggel, azaz a három indulói hellyel: Guzi Blanka negyedik, Gulyás hetedik, Réti Kamilla pedig 11. volt a rangsorban.

A szerdai körvívásban Gulyás 21 győzelmet aratott és 14 ellenfelétől kapott ki, Réti 20/15-tel, Guzi 10/25-tel zárt. A csütörtöki elődöntőben a két 18-as csoportból az első hét hely ért automatikus továbbjutást, további négy versenyző a pontszáma alapján került a fináléba. Gulyás erejével gazdálkodva is stabilan lépett tovább az A csoport első helyéről, Guzi - aki egyik számban sem nyújtott kiemelkedőt - ugyanitt kilencedik lett, és pontszáma hárommal kevesebb volt, mint ami a fináléhoz kellett volna. Réti a B-ben gyengébben sikerült lovaglása, illetve lövészete miatt a jó vívása ellenére 11. lett, így ő is lemaradt a döntőről.

Gulyás az érmekért és helyezésekért rendezett szombati versenyt a szerdai vívóeredményével a harmadik helyről kezdte. A lovaspályán - a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján - egy veréssel ment végig, ezzel összetettben megőrizte pozícióját. A bónuszvívásban három ellenfelét győzte le, a megszerzett hat ponttal holtversenyben az első helyre jött fel. A 200 méteres úszást 2:15.74 perccel, a negyedik legjobb idővel teljesítette, ezzel Elodie Clouvel mögött második volt a kombinált szám előtt. Hat másodperccel a francia után vághatott neki a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak, amely ezúttal nem sikerült neki kiemelkedően: 12:14.80 perccel a nyolcadik volt ebben a számban, amivel a harmadik helyre csúszott vissza. Az élen maradt Clouvel, a második helyre pedig a kombinált számot nagy fölénnyel nyerő brit Jessica Varley jött be.

Gulyás Michelle a tavalyi vk-döntőn is harmadik volt, akárcsak a világbajnokságon, idén pedig a kairói vk-n ezüstöt, a budapestin pedig aranyat nyert.

Eredmények:

Az ankarai vk-döntőn szombat délután a férfiak fináléját rendezik - három magyarral a mezőnyben -, majd vasárnap vegyes váltó lesz. Utána lesz ugyanezen a helyszínen a 2024-es olimpia utánra a lovaglás helyére szánt új szám, az akadályverseny tesztelése. Július utolsó hetében rendezik a világbajnokságot Alexandriában.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×