Plas Johnson olyan zenészek felvételein játszott, mint Frank Sinatra, B.B. King, Joni Mitchell, Marvin Gaye és a Beach Boys.

A szaxofonos július 15-én hunyt el, haláláról a louisianai szülővárosában publikált újság, a Donaldsonville Chief számolt be.

Plas Johnson elsősorban A Rózsaszín Párduc főcímdaláról híres, amelyet 1963-ban Henry Mancini zeneszerzővel közösen vett fel Blake Edwards vígjátékának zenéjéhez. A dal három Grammy-díjat nyert, és a 37. Oscar-gálára jelölést kapott a legjobb eredeti filmzene kategóriában.

„Azt hiszem, elég volt két felvételt csinálnunk” – nyilatkozta korábban Johnson a munkálatokról a Donaldsonville Chief cikke szerint. „Amikor befejeztük, mindenki tapsolt, még a vonósok is” – tette hozzá.

1931. július 21-én született, a zenével való kapcsolata a családjával való énekléssel kezdődött. Apja később vett neki egy szaxofont, 1950-ben debütált lemezen bátyja, Ray oldalán, emellett turnézott Charles Brown énekes-zongoristával is.

1954-ben, katonai szolgálata után Los Angelesbe költözött, ahol sokat foglalkoztatták stúdiózenészként. Az 50-es, 60-as években rendszeresen fellépett Mancini zenekarában, majd 1970-ben csatlakozott a Merv Griffin Show zenekarához. Szaxofonszólóival nagy elismertségre tett szert.

A 70-es, 80-as években közreműködött Bette Midler, Carole King, Aaron Neville, Linda Ronstadt, Boz Scaggs és Rod Stewart felvételein. Bár jazz-zenészként tartották számon, kipróbálta magát más műfajokban is, többek között a rockban és a popban. Legutóbb Joni Mitchell-lel dolgozott együtt a 2002-es Travelogue című nagylemezen.

Szólóelőadóként több albumot és válogatáslemezt is kiadott. 1959-ben megjelentette a This Must Be the Plas! című albumot, 1975-ben pedig a The Blues című lemezt. Mindkét albumot elismeréssel fogadták a kritikusok és a zenerajongók egyaránt.

Munkásságát a 2008-as The Wrecking Crew! című film is megörökítette, amely egy dokumentumfilm a 60-as, 70-es években Los Angelesben dolgozó stúdiózenészekről. Ahogyan a film is bemutatja, Johnson kitörölhetetlen nyomot hagyott a zenei színtéren, amiért gyakran csak a színfalak mögött ünnepelték.