Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Alekszandr Szobolev, a Szpartak Moszkva játékosa ünnepli gólját a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a C csoport ötödik fordulójában játszott Szpartak Moszkva-SSC Napoli mérkőzésen Moszkvában 2021. november 24-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Döntött az orosz csapatokról az UEFA

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a következő szezonra is fenntartotta az orosz klubcsapatok és válogatottak kizárását a nemzetközi sorozatokból.

Az UEFA bejelentése szerint a végrehajtó bizottság által az oroszok ukrajnai háborúja miatt meghozott szankció érinti a július 1-3-án sorra kerülő női futsal Európa-bajnokságot, amelynek négycsapatos mezőnyében éppen Magyarország váltja az oroszokat. A selejtező második szakaszában a magyarok végeztek a második helyen az orosz válogatott által megnyert csoportban. A négyes döntőben előbb a házigazda portugálokkal találkoznak az elődöntőben, a másik ágon spanyol-ukrán meccset rendeznek.

Az orosz férfi felnőtt labdarúgó-válogatott nem léphet pályára a Nemzetek Ligája B osztályában, ahonnan ki fog esni, és az utánpótlás-válogatottak sem játszhatnak nemzetközi tétmérkőzéseket.

A női válogatott a júliusban Angliában sorra kerülő Európa-bajnokságon, valamint a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatában sem szerepelhet, a kontinenstorna mezőnyébe Portugália kerül be a helyére.

A Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, a Konferencia-ligában, az UEFA Ifjúsági Ligában és a női Bajnokok Ligájában sem lesznek orosz klubcsapatok a következő szezonban.

A férfi futsal Bajnokok Ligája következő idényében sem lehetnek orosz együttesek, a válogatottat pedig kizárták a 2024-es világbajnokság európai selejtezőjéből.

Az UEFA visszautasította az oroszok pályázatát a 2028-as vagy a 2032-es férfi labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére.

Az európai szövetség február 28-án zárta ki az orosz válogatottakat és klubcsapatokat minden nemzetközi sorozatból, de az a döntés csak a jelenlegi szezonra vonatkozott.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×