Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Michael Masi keményen üzent Hamiltonnak és Verstappennek

A Forma-1 versenyigazgatója figyelmeztette a pontversenyben vezető Lewis Hamiltont és Max Verstappent, hogy ha szándékosan kilökik egymást az utolsó versenyen, Abu-Dzabiban, annak komoly következményei lesznek.

A 42 éves ausztrál elöljáró a zárófutam előtt emlékeztette az érintetteket a vonatkozó szabályokra, illetve azokra a büntetési tételekre - többek között eltiltásra és pontlevonásra -, amelyek kiszabhatóak a tiszta verseny alapelveinek megsértése vagy az eredmény sportszerűtlen befolyásolása esetén.

A Mercedes brit és a Red Bull holland versenyzője egyformán 369,5 pontot gyűjtött eddig, így a szezon utolsó hétvégéje dönt a vb-címről. Verstappen ugyanakkor annyiban kedvezőbb helyzetben van, hogy a futamgyőzelmek számát tekintve eggyel jobban áll. A holland kilenc, míg Hamilton nyolc versenyt nyert az idén, és pontegyenlőségnél ez rangsorol.

A két rivális ebben a szezonban már három alkalommal ütközött egymással úgy, hogy valamelyikük autója jelentősen megsérült. A hétvégi viadalt ugyanakkor saját bevallásuk szerint mindketten nyugodtan és koncentráltan várják, Hamilton pedig még csak nem is gondol arra, hogy Verstappen esetleg szándékosan kilökné őt.

Korábban Alain Prost és Ayrton Senna között 1989-ben és 1990-ben, valamint Michael Schumacher és Damon Hill között 1994-ben döntött kiesést okozó baleset. Schumacher és Jacques Villeneuve az 1997-es szezon utolsó futamán ütközött, később a hétszeres világbajnok Schumacher összes pontját törölték a bajnokságban.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×