Infostart.hu
eur:
377.67
usd:
323.86
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard
Sós Csaba szövetségi kapitánya a dél-koreai 18. vizes világbajnokságon résztvevő, aranyérmet nyert úszók köszöntésén a Duna Arénában 2019. július 30-án.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Sós Csaba a világkupáról: ébresztő, itt már zajlik az élet

Az elmúlt hetekben egymás után tértek vissza az uszodákba a válogatott versenyzők, három hét múlva pedig már rövid pályás úszóvilágkupa következik a Duna Arénában. Sós Csaba szövetségi kapitány elsőként arról kérdeztük, hogy van-e valamiféle kötelezettségük a sportolóknak a járvány negyedik hullámában.

Momentán nincs semmiféle kötelezettségük a magyar úszóknak a koronavírus-járvány negyedik hullámát illetően, a hírek szerint azonban ebben változás várható – mondta érdeklődésünkre a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.

Azzal együtt, hogy a válogatott tagjai, pláne azok, akik részt vettek a tokiói olimpián, kötelezően megkapták a vakcina mindkét dózisát, márpedig akik oltva vannak, azoknak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és enyhébb tüneteik is vannak – tette hozzá Sós Csaba, utalva Merkey Béla napokban tett szavaira. „Úgyhogy én a magam részéről

nem számolok azzal, hogy a következő járványhullámnak – kifejezetten a válogatottakat nézve – súlyos hatása lesz”

– mondta.

Ismeretes, három hét múlva Budapesten a Duna Arénában világkupát rendeznek, amelyen – amennyire tudni lehet – a teljes magyar élmezőny és az azt követő réteg is elindul majd, több külföldi klasszissal egyetemben. Sós Csaba, amellett, hogy örömét fejezte ki az esemény megrendezése iránt, hiszen a tavalyi évben elmaradt, egyben figyelemfelhívásnak nevezet azok számára, akik esetleg hosszabbra akarták nyújtani a pihenőjüket, hogy

„bizony, itt már zajlik az élet”,

főképp, hogy jövő májusban világbajnokság is lesz.

Sós Csaba a versenyzők felkészülését illetően elmondta, miután hagyományosan a világversenyek nyáron vannak, az úszok versenyévada nem januártól decemberig tart, hanem az iskolai tanévvel parallel zajlik. Vagyis szeptember legelejétől mindenki megkezdte a csapatszíntű felkészülést, ami alól legfeljebb az olimpikonok lehetnek kivételek. „De a budapesti világkupa idejére 5-6 hete dolgozniuk kell” – fűzte hozzá a szövetségi kapitány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×