Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
315.24
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Az olimpiai ötkarika a Japán Olimpiai Bizottság tokiói székháza előtt 2020. március 24-én. Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 2020. március 30-án bejelentette, hogy 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd a koronavírus egész világra kiterjedő járványa miatt elhalasztott tokiói olimpia. Az ötkarikás játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020 lesz.
Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

Lehetnek nézők az olimpián

Ez egyelőre nem hivatalos bejelentés, de a szervezőbizottság vezetőjének határozott véleménye.

Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője amellett érvelt, hogy legyenek nézők a nyári ötkarikás játékok versenyein.

A korábbi olimpiaügyi miniszter úgy véli, hogy a szurkolóknak legalább korlátozott számban meg kell engedni a részvételt a tavalyról idénre halasztott olimpián és paralimpián.

"Üres lelátók esetén a sportolók okkal csodálkoznának, hogy miért nincsenek szurkolók, miközben más versenyekre beengedik a nézőket" - idézte az Aszahi Simbun című újság Hasimotót, aki február elején vette át a szervezőbizottság irányítását, miután elődje szexistának minősített kijelentései miatt távozni kényszerült a posztról.

Hasimoto mielőbbi döntést sürgetett, rámutatva, hogy a kérdés megoldása már csupán a belépők árusítása és a szállodai helyek értékesítése miatt sem igen tűr halasztást.

A Kyodo News hírügynökség szerint a japán házigazdák és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) képviselői várhatóan a jövő héten vitatják meg, hogy engedélyezzék-e nézők jelenlétét az ötkarikás játékokon a koronavírus-járvány körülményei közepette. Thomas Bach, a NOB elnöke a múlt héten azt mondta, áprilisban vagy májusban lehet döntést hozni az ügyben.

Az ötkarikás kérdésekben bennfentes insidethegames.biz úgy tudja, hogy eddig körülbelül 4,48 millió belépőt adtak el az olimpiára, és 970 ezret a paralimpiai játékokra a hivatalos jegyértékesítő weboldalon keresztül, illetve különböző sorsolások révén, miközben 810 ezer japán jegytulajdonos kérte pénze visszatérítését decemberben.

A tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig tart a paralimpia.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×