eur:
395.58
usd:
366.99
bux:
65324.57
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Szabó Gabriella (elöl) és Kozák Danuta megnyeri a női kajak párosok 500 méteres versenyének döntőjét a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 16-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Már másodszor gyászolja karrierjét Szabó Gabriella

Szabó Gabriella ennek ellenére hálás a sorsnak, hogy negyed évszázadnyi álomvilág jutott neki a kajak-kenu sportban.

Bejelentette visszavonulását Szabó Gabriella háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok kajakozó.

Az Újpest élő sportolólegendája az InfoRádióval közölte, a riói olimpia, vagyis 2016 óta nem volt komoly eredménye, a nagy döntés pedig két hónapja érlelődött benne.

"Jó három hete nem vagyok vízen,

a magyar csapatból az olimpia halasztása - úgy látszik - engem érintett a legmélyebben.

Számot vetettem, hogy mennyi lemondás lett volna a következő egy év, és ha nem jött volna össze, már nem csak magammal szúrok ki; és nem éreztem magamban már azt a magabiztosságot, színvonalat sem, amellyel 2016-ban, 2012-ben csapathajót tudtam vezetni" - ecsetelte döntése hátterét Szabó Gabriella.

2018-ban egyébként egyszer már úgy érezte, hogy abbahagyja a kajakozást, de barátai buzdítására folytatta, hogy aztán 2019-ben lemaradjon a szegedi világbajnokságról, majd újra a kivárás ideje következzen.

Kozák Danutával számtalan sikert arattak korábban közös hajóban, ezzel kapcsolatban leszögezte, bármikor elérhető lesz "telefonon vagy személyesen" sportolótársának, ha szüksége lesz rá.

Kedvenc sikere egyébként is kettejük közös aranyérme a riói olimpián.

Útkeresésben van, egyelőre még "le kell tennie" a sportágat magát, ráadásul 2018 után most, 2020-ban is "meg kell gyászolnia" a karrierjét, de eljött az a pillanat, amikor már nincs benne kérdés: itt a vége.

"Óriási, hogy én ebben az álomvilágban élhettem negyed évszázadon keresztül" - mondta még Szabó Gabriella.

A teljes interjút péntek este fél 8 után az InfoRádió Ötkarika című műsorában hallgathatja meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×