Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
316.29
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője (b) és monacói csapattársa, Charles Leclerc (b) vezeti a mezőnyt kevéssel a rajt után a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Orosz Nagydíján a Szocsi Autodrom versenypályán 2019. szeptember 29-én.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

Megszólalt Vettel a megtagadott csapatutasításról és Leclerc-ről

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája csapattársával, a monacói Charles Leclerc-rel való viszonyáról is beszélt.

"Ugyanolyan a kapcsolatunk, mint korábban volt, ahogyan az egész év során, úgy most is rendben vagyunk" - nyilatkozta a 32 éves versenyző a hétvégi Japán Nagydíj helyszínén, Szuzukában. Hozzátette, természetesen a futamok közben senki nem akar a másiknak "egyetlen centimétert sem odaajándékozni", mert mindenki le akarja győzni az összes ellenfelét.

"Ez azonban nem utal semmilyen különleges viszonyra kettőnk között, az összes eddigi csapattársammal pontosan ugyanez volt a helyzet" - jelentette ki Vettel, aki reagált arra is, hogy a legutóbbi, Orosz Nagydíjon a rajt után nem tett eleget a Ferrari utasításának, nem engedte vissza maga elé a pole pozícióból startoló, és őt elengedő Leclerc-t.

"Természetesen ez nem volt helyes tőlem, de azóta tisztáztuk a helyzetet" - mondta a német pilóta, aki Szocsiban műszaki hiba miatt nem tudta befejezni a futamot.

A világbajnoki pontversenyben öt versennyel a zárás előtt Leclerc 215 ponttal a harmadik, míg Vettel 194 ponttal az ötödik.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×