Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Főtáblás a Szolnok a vízilabda BL-ben

A Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapata rögtön a főtáblán kezdheti meg szereplését a Bajnokok Ligája 2019/20-as idényében.

Az európai szövetség szombati tájékoztatása szerint a román Steaua Bucuresti visszalépése miatt felszabadult egy szabadkártya, a pályázók közül az illetékesek pedig az elmúlt évek teljesítménye alapján a Tisza-parti együttest tartották érdemesnek a megüresedett hely betöltésére.

Mindez azt jelenti, hogy a címvédő Ferencváros mellett a 2017-es győztes Szolnoknak sem kell selejtezőt játszania.

A főtáblán akár három magyar csapat is szerepelhet majd: a bajnoki ezüstérmes OSC a kvalifikáció második körében csatlakozik be a sorozatba, szeptember 13. és 15. között egy négycsapatos tornán - a nyolc kiemelthez érkezik majd az első selejtezőkör nyolc továbbjutója - kell az első kettő között végezni a továbbjutáshoz, a harmadik fordulóban pedig egy oda-visszavágós párharcban (szeptember 21. és 25.) harcolhatja ki a csoportkörbe kerülést.

Az Eurokupában két magyar klub is érdekelt lesz a selejtező első fordulójában: az Eger rendezőként a szerb VK Radnicki, a horvát Solaris Sibenik és az orosz Sturm 2002 Ruza csapatával találkozik, míg a Miskolc Máltán a házigazda Valletta, az olasz Posillipo Napoli és a francia Noisy Le Sec együttesével küzd majd az első két továbbjutó hely valamelyikéért. Ezeket a tornákat ugyancsak szeptember 13. és 15. között rendezik.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×