Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Pixabay.com

U17-es Eb: dinamikai és technikai hátrányban vannak a magyar focisták

A spanyoloktól büntetőpárbajban elszenvedett negyeddöntős vereség után Preisinger Sándor őszinte szavakkal nyilatkozott, előszedve a Dárdai-receptet.

Az írországi Európa-bajnokságon szereplő U17-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője szerint a negyeddöntőben szerepelt riválisok sokkal előrébb tartanak csapatánál, ugyanakkor továbbra is bízik benne, hogy az együttes megszerezi a világbajnoki induláshoz szükséges ötödik helyet.

Preisinger Sándor a spanyolokkal szembeni, büntetőpárbajban elveszített hétfői negyeddöntőt követően az M4 Sportnak azt mondta,

a találkozó nagy részében sikerült ellensúlyozniuk a lényegesen nagyobb technikai és dinamikai tudással rendelkező spanyol válogatottat.

"Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, megilletődöttek voltunk, de a szünetben sikerült rendezni a sorokat és a lelki dolgokat, a gyönyörű egyenlítő gól is ebben segített, a folytatásban pedig abszolút partnerei voltunk a spanyol válogatottnak. A végén nagy nyomás alatt futballoztunk, de minden tőlünk telhetőt megtettünk, sajnos a végén egy apróságon múlt a győzelem" - mondta a szakember.

Hozzátette, a játékosoknak nincs idejük bánkódni, hiszen három nap múlva a világbajnoki szereplés a tét a belgák ellen.

Preisinger Sándor ugyanakkor arról is beszélt, hogy

a nemzetközi élmezőny és a magyar futball utánpótlása között szakadék van.

"Tisztában kell lenni a magyar utánpótlásfutball nemzetközi helyzetével, az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe jutott többi ország lényegesen előrébb tart, mint mi. Ezt lehet szépíteni, de a képzésünk és a genetikánk tekintetében van némi hátrányunk, ám

ahogy korábban az A-válogatottnál Dárdai Pál is világossá tette - és azt gondolom, ez a megfelelő irányvonal a gondolkodásban -, amiben a magyar játékos erős, azt kell meglátni,

azt kell továbbfejleszteni és abból kell egy rendszert gyúrni. Innentől csapatszinten ellensúlyozni tudjuk az egyéni hátrányokat. Ezt képzéssel is lehet, de mindent nem."

A szövetségi edző kijelentette, mentálisan rendkívül sokat erősödött a gárda az elmúlt időszakban, leginkább ennek volt köszönhető, hogy tartani tudták a lépést a spanyolokkal: "Ez történt a spanyolok elleni második félidőben, az, hogy a vége miként alakult, talán a szerencsére fogható, de inkább úgy fogalmaznék,

elképzelhető, hogy még nem tettünk eleget, hogy meglegyen a repülőjegyünk Brazíliába."

Preisinger Sándor szövetségi edző együttese három győztes csoportmérkőzésével így is benne van a két legjobb negyeddöntős kiesőben, azaz megküzdhet az ötödik helyért Belgiummal, a párharc győztese pedig kijut az őszi, brazíliai világbajnokságra. Érdekesség, hogy az Eb-selejtezők elitkörében - már egyaránt biztos Eb-résztvevőként - találkozott egymással a két csapat, akkor a belgák 4-2-re nyertek.

A helyosztót közép-európai idő szerint csütörtökön 13 órától rendezik Dublinban.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×