eur:
395.42
usd:
366.61
bux:
65577.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A ferencvárosi Varga Dénes a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik, Szolnoki Dózsa - FTC-PQS Waterpolo mérkőzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2018. május 23-án. A Szolnok 8-7-re legyőzte a vendég Ferencvárost, így kiegyenlítette a párharcot.
Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

Kezdődik a vízilabdaév - sorsdöntő csaták jönnek

A magyar férfi- és női vízilabda-válogatott már januárban folytatja útját a tokiói olimpia felé: a nemzeti együttesekre világliga- és Europa Kupa-selejtezők várnak. A klubcsapatok között a Bajnokok Ligájában, az Euro-kupában és a női Euroligában is vannak a végső győzelemre is esélyes együttesek.

Mozgalmas év vár a magyar vízilabdasport szereplőire 2019-ben is. A legnagyobb várakozás a férfi és a női válogatott szereplését kíséri, hiszen a nemzeti csapatok olyan sorozatokban vesznek részt, amelyekben már olimpiai kvalifikációt is lehet szerezni – olvasható a magyar szövetség év eleji összeállításában.

A válogatottak számára a legfontosabb idei esemény a júliusi dél-koreai világbajnokság. Märcz Tamás szövetségi kapitány és a férfi együttes a nyári vb előtt még júniusban Belgrádban vehet részt a Világliga szuperdöntőjében, ha sikeresen szerepel a selejtezőjében, és ott lehet az Európa Kupa áprilisi hatos döntőjében, ha sikerrel jár a német, az orosz és máltai együttes ellen.

Bíró Attila szövetségi kapitányra és a női együttesre januárban egy hollandiai és egy franciaországi meccs vár a Világliga és az Európa Kupa selejtezőjében, aztán februárban és márciusban Hollandiát, illetve Olaszországot fogadja. Ezután következhet az Európa Kupa márciusi hatos döntője, majd a Világliga budapesti szuperdöntője, amelyet június 4. és 9. között a Duna Arénában rendeznek. A női válogatott első idei selejtezője január 12-én lesz Hollandiában.

A férfi Bajnokok Ligájában a három magyar együttes, a Ferencváros, az Eger és a Szolnok még kilenc fordulót játszik le a főtáblán a júniusi hannoveri nyolcas döntőig. Szerdán folytatódik a csoportkör, a Fradi a szerb Crvena Zvezdához látogat, a Szolnok a német Hannovert fogadja, az Eger pedig sorozat favoritjához, az olasz Pro Reccóhoz utazik.

Az OSC az Euro-kupában elődöntőt vív a montenegrói Jadran Herceg Novi együttesével január 23-án idegenben, február 27-n pedig Budapesten.

A nőknél az UVSE, a BVSC és a Dunaújváros női csapata az Euroliga-selejtezőjében kezdi meg szereplését január utolsó hétvégéjén.

Utánpótlásvonalon először rendeznek U15-ös Európa-bajnokságot, de lesz U17-es kontinensviadal is mindkét nemben, illetve U20-as világbajnokságok várnak a legjobbjakra július és szeptember között.

A versenynaptár

Január 9.: Pro Recco (olasz)-ZF-Eger, Crvena Zvezda (szerb)-FTC-Telekom, Szolnoki Dózsa-Waspo Hannover (német) - Férfi Bajnokok Ligája, 6. forduló

Január 12.: Hollandia-Magyarország, női Világliga-/Európa Kupa-selejtező

Január 15.: Franciaország-Magyarország, női Világliga-/Európa Kupa-selejtező

Január 18-19.: Komjádi-kupa, négyes döntő

Január 23.: Crvena Zvezda (szerb)-ZF-Eger, FTC-Telekom-AN Brescia (olasz), Szolnoki Dózsa-Mladost Zagreb (horvát) - Férfi Bajnokok Ligája, 7. forduló

Jadran Herceg Novi (montenegrói)-A-Híd-OSC-Újbuda - Férfi Euro-kupa, elődöntő, 1. mérkőzés

Január 25-27.: Női Euroliga, 1. selejtezőkör

A-csoport: Kinef Kirishi (orosz), Sant Andreu (spanyol), BVSC-Zugló, Leiden (holland), Mladost Zagreb (horvát) - Barcelona

B-csoport: CN Sabadell (spanyol), Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics, Rapallo Nuoto (olasz), Vouliagmeni NC (görög), Olympia Kosice (szlovák) - Kassa

D-csoport: UVSE, Orizzonte Catania (olasz), Uralochka Zlatoust (orosz), Lille (francia), Ethnikos Athens (görög) - Athén

Január 29.: Németország-Magyarország, férfi Világliga-/Európa Kupa-selejtező

Február 5.: Mladost Zagreb (horvát)-Szolnoki Dózsa - Férfi Bajnokok Ligája, 8. forduló

Február 6.: ZF-Eger-Crvena Zvezda (szerb), AN Brescia (olasz)-FTC-Telekom - Férfi Bajnokok Ligája, 8. forduló

Február 12.: Magyarország-Hollandia, női Világliga-/Európa Kupa-selejtező

Február 19.: Magyarország-Oroszország, férfi Világliga-/Európa Kupa-selejtező

Február 23.: Női Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzések

E.ON férfibajnokság, alapszakasz, 14. (utolsó) forduló

Február 27.: FTC-Telekom-Crvena Zvezda (szerb), ZF-Eger-Pro Recco (olasz), Waspo Hannover (német)-Szolnoki Dózsa - Férfi Bajnokok Ligája, 9. forduló

A-Híd-OSC-Újbuda-Jadran Herceg Novi (montenegrói) - Férfi Euro-kupa, elődöntő, 2. mérkőzés

Március 2.: E.ON férfibajnokság, középszakasz, 1. forduló

Március 5.: Magyarország-Olaszország, női Világliga-/Európa Kupa-selejtező

Március 9.: Női Euroliga, negyeddöntő, 2. mérkőzések

Március 12.: Málta-Magyarország, férfi Világliga-/Európa Kupa-selejtező

Március 13.: Női bajnokság, alapszakasz, 16. (utolsó) forduló

Március 16.: ZF-Eger-FTC-Telekom, Olympiakosz Pireusz (görög)-Szolnoki Dózsa - Férfi Bajnokok Ligája, 10. forduló

Március 23.: Női bajnokság, a rájátszás kezdete

Március 27.: CNA Barceloneta (spanyol)-FTC-Telekom, AN Brescia (olasz)-ZF-Eger, Szolnoki Dózsa-Spandau 04 (német) - Férfi Bajnokok Ligája, 11. forduló

Március 29-31.: Női Európa Kupa, Hatos Döntő, Torino

Március 30.: Férfi Euro-kupa, döntő, 1. mérkőzés

Április 5-7.: Férfi Európa Kupa, Nyolcas Döntő, Split

Április 12.: Steaua Bucuresti (román)-ZF-Eger - Férfi Bajnokok Ligája, 12. forduló

Április 13.: FTC-Telekom-Pro Recco (olasz), Szolnoki Dózsa-Jug Dubrovnik (horvát) - Férfi Bajnokok Ligája, 12. forduló

Április 12-13.: Női LEN-kupa Négyes Döntő

Április 13.: Férfi Euro-kupa, döntő, 2. mérkőzés

Április 19-20.: Női Euroliga Négyes Döntő

Április 24.: FTC-Telekom-Steaua Bucuresti (román), Dinamo Moszkva (orosz)-ZF-Eger, Szolnoki Dózsa-BPM Sport Management (olasz) - Férfi Bajnokok Ligája, 13. forduló

Május 1.: E.ON férfibajnokság, a rájátszás kezdete

Május 15.: ZF-Eger-CNA Barceloneta (spanyol), Dinamo Moszkva (orosz)-FTC-Telekom, Jadran Split (horvát)-Szolnoki Dózsa - Férfi Bajnokok Ligája, 14. forduló

Június 4-9.: Női Világliga, Szuperdöntő, Budapest

Június 6-8.: Férfi Bajnokok Ligája, Nyolcas döntő, Hannover

Június 18-23.: Férfi Világliga, Szuperdöntő, Belgrád

Július 7-14.: U15-ös leány Európa-bajnokság, Kirishi

Július 12-28.: 18. FINA-VB, Gwangju

Július 21-28.: U15-ös fiú Európa-bajnokság, Burgasz

Augusztus 5-18.: FINA Masters világbajnokság, Gwangju

Augusztus 11-18.: U17-es fiú Európa-bajnokság, Tibiliszi

Augusztus 15-25.: U20-as férfi világbajnokság, Volosz

Szeptember 1-8.: U17-es leány Európa-bajnokság, Volosz

Szeptember 9-15.: U20-as női világbajnokság, Funchal

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×