Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
321.8
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Hosszú Katinka a 400 méter vegyesúszás döntőjében nyert aranyérmével a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon 2018. december 11-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej

Így karácsonyozik Hosszú Katinka

Családi körben tölti az ünnepeket a háromszoros olimpiai bajnok úszó, aki valami viccessel lepné meg edzőjét.

Hosszú Katinka a Borsnak elmondta, hogy előre nem nagyon szokott készülni a karácsonyra, de amikor otthon van, akkor már arról szól minden, hogy együtt a család.

„Az eddigi 29 évemben valahogy mindig sikerült úgy megoldani, hogy a karácsonyt otthon tudjam tölteni. Az a hagyomány, hogy 24-én otthon vagyunk, vacsorára halászlevet eszünk, 25-én és 26-án pedig az egyik, majd a másik nagymamát látogatjuk meg. Sajnos idén változik a program, mert az egyik nagyim már nem lehet velünk. Egyébként éppen az állandósága miatt szeretem a karácsonyt, mert tudom, hogy ugyanazt fogom csinálni, mint az elmúlt húszegynéhány évben, ez a stabil pont az életemben.

Karácsonykor újra gyereknek érzem magam”

– fejtette ki.

A háromszoros olimpiai bajnok úszó a halászlevet tésztával eszi, ahogy az Baján szokás.

„A karácsonyt végigbűnözöm, ha evésről van szó.

Ez az az időszak, amikor két-három napig folyamatosan tele vagyok, szinte mindig eszem. Nálunk, főleg 25-én annyi fogás van, hogy nem tudnám felsorolni. Egy hadsereg is jóllakna. Muszáj mindenből enni egy picit” – mondta.

Az ünnepek után azonnal edzőtáborba utazik, de úgy érzi, egyébként sem tudna sokáig lazítani. Edzőjét, Petrov Árpádot egy jópofa ajándékkal lepné meg, mert a humor a munkakapcsolatuk egyik meghatározó tényezője

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×