eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Szuzuka, 2018. október 6.Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője, miután megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának időmérő edzését a szuzukai pályán 2018. október 6-án, a futam előtti napon. (MTI/AP/Takahasi Toru)
Nyitókép: MTI/AP/Takahasi Toru

Hamilton karnyújtásnyira a világbajnoki elsőségtől

Karnyújtásnyira került ötödik világbajnoki címének megszerzésétől a címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon.

A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, egyben pályafutása 71. futamgyőzelme, előnye az összetettben pedig négy futammal az idény vége előtt 67 pontra duzzadt a most hatodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.

Hamilton mögött vasárnap csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője harmadikként ért célba.

Hamilton pályafutása során ötödször nyert Szuzukában, a futamgyőzelmek számában pedig még 20 hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a rekordot tartó, hétszeres világbajnok német Michael Schumachert,

aki karrierje során 91 alkalommal állt fel a dobogó legfelső fokára.

Safety car is volt

A szuzukai rajtnál Hamilton azonnal levédte a belső ívet és vezető pozícióban fordult el az első kanyarban, mögé Bottas és Verstappen sorolt be a második és harmadik helyre. A nyolcadik kockából startoló Vettel az első kör végén már negyedik volt: a rajt után azonnal három pozíciót javított, majd kihasználta, hogy Verstappen és Kimi Räikkönen (Ferrari) összeértek a célegyenes előtti kanyarban.

A mezőny hátsó felében történt kisebb ütközés nyomán törmelék került a pályára, a takarítás idejére pedig a versenybíróság a negyedik körben beküldte a biztonsági autót. Verstappen közben öt másodperces időbüntetést kapott, mert a Räikkönennel történt csatában szabálytalannak ítélték meg a manőverét.

Verstappen ütközött

A Safety Car a hetedik körben hagyta el a pályát, az újraindításnál Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Räikkönen volt az első öt sorrendje. Vettel a pálya hátsó részén lévő gyors balkanyarban megpróbálta megelőzni Verstappent, de túlságosan távolról kezdte meg a manővert, így mire Verstappen autója mellé ért, a holland pilóta már elkezdett befordulni a kanyarba. A két autó összeért, Vettel megpördült és visszaesett a 19. helyre.

Hamilton kényelmesen vezetett Bottas előtt, Verstappen pedig harmadikként száguldott, majd a 21. körben kiállt kereket cserélni. Bottas a 23., Hamilton pedig a 24. körben hajtott a boxba friss abroncsokért, és az élen a kerékcserék után sem változott a sorrend.

Húsz körrel a leintés előtt változatlanul Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken haladók sorrendje, Vettel pedig ekkor már hetedik volt, és hamarosan még egy pozíciót javított.

A hajrá kezdetére Verstappen utolérte Bottast és támadni kezdte, de valós esélye nem volt az előzésre, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

  • A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban.
  • Ha Hamilton győz, Vettel pedig nem második, akkor a brit pilóta megnyeri ötödik vb-címét.

Végeredmény

Japán Nagydíj, Szuzuka (53 kör, 307,471 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27:17.062 óra

2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 12.919 másodperc hátrány

3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 14.295 mp h.

4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 19.495 mp h.

5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 50.998 mp h.

6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:09.873 perc h.

7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:19.379 p h.

8. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:27.198 p h.

9. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:28.055 p h.

10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1 kör h.

pole pozíció: Hamilton

A vb-pontversenyek állása 17 futam után (még 4 van hátra):

pilóták:

1. Hamilton 331 pont

2. Vettel 264

3. Bottas 207

4. Räikkönen 196

5. Verstappen 173

6. Ricciardo 146

7. Perez 53

8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 53

9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 53

10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 50

11. Ocon 49

12. Sainz 39

13. Grosjean 31

14. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 28

15. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 21

16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8

17. Lance Stroll (kanadai, Williams) 6

18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 6

19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 2

20. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1

csapatok:

1. Mercedes 538 pont

2. Ferrari 460

3. Red Bull 319

4. Renault 92

5. Haas 84

6. McLaren 58

7. Force India 43

8. Toro Rosso 30

9. Sauber 27

10. Williams 7

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×