Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Bronzérmet ért az első nap legjobb magyar szereplése

Az első nap legjobb magyar szereplését produkálva Karakas Hedvig bronzérmet nyert az 57 kilogrammos súlycsoportban a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának budapesti Grand Prix-versenyén.

A vb- és Eb-bronzérmes magyar dzsúdós a marokkói Szumija Irauit ipponnal, a bolgár Ivelina Ilievát vazaarival verte, majd a negyeddöntőben a német Amelie Stollnál is jobbnak bizonyult, méghozzá alig két és fél perc alatt ipponnal.

Az elődöntőben a Rióban 2013-ban világ-, 2016-ban olimpiai bajnok brazil Rafaela Silvával csapott össze, akit két hete a zágrábi GP bronzmérkőzésén hosszabbítás után, 8 és fél perces küzdelemben legyőzött. A két cselgáncsozó ezúttal is nagy csatát vívott, amelyből a brazil került ki győztesen vazaarival.

Ellenfele ipponnal győzött

Karakas a bronzmérkőzésen azzal kanadai Jessica Klimkaittel találkozott, aki tavaly megnyerte a Pánamerikai Játékokat, és aki a legutóbbi, zágrábi GP-n ezüstérmes volt. A harmadik helyért vívott összecsapás első percében Karakas volt kevésbé aktív, ám ezt követően egy földharc során karfeszítéssel ippont ért el, így győzött.

Helyezés nélküli eredmények

A pénteken tatamira lépő többi magyar versenyző helyezetlenül zárt. Karakas súlycsoportjában Kovács Kitti, Maróti Alexandra és Siroki Ibolya az első mérkőzésén alulmaradt, 48 kilóban Csernoviczki Éva a 16 közé jutásért ipponnal verte a brit Kimberley Renickset, a következő mérkőzésén viszont vazaarival kikapott az orosz Szabina Giljazovától. Az 52 kilósok kategóriájában Pupp Réka a kínai Vu Su-gent vazaarival verte, majd a nyolcaddöntőben ipponvereséget szenvedett a vb-ezüstérmes, Európa-bajnok román Andreea Chitutól.

A férfiaknál 60 kilóban Naji Dávid az első mérkőzésén alulmaradt, akárcsak egy fordulóval később a 32-es táblán bekapcsolódó Monori Dániel és Vida András. Szabó Csaba spanyol ellenfelén ipponnal jutott túl, de a nyolcaddöntőben már ő is kikapott.

Egy súlycsoporttal feljebb, 66 kilóban Kozma Ákos és Boros Bence nem nyert mérkőzést, Cseh Márk egy siker után búcsúzott a 32 között. Gorjanácz Zsolt a nyolcaddöntőig jutott azzal, hogy ipponnal legyőzte perui, majd dél-afrikai ellenfelét, és a 16 között vazaarival kikapott az izraeli Yarin Menagedtől.

Szombaton női 63 és 70, valamint férfi 73 és 81, míg vasárnap női 78 és +78, továbbá férfi 90, 100 és +100 kilóban zajlanak a küzdelmek a Papp László Budapest Sportarénában.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×