eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Marosi Ádám az öttusa Európa-bajnokságon a férfiak hagyományos versenye döntőjének lovaglás számában a székesfehérvári Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban 2018. július 22-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Öttusa-Eb: két ezüstérem

Ezüstérmet nyert Marosi Ádám a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, melyben Demeter Bencével és Regős Gergellyel együtt csapatban is második lett.

Demeter ötödik, Regős 27. helyen végzett. Győzött a francia Valentin Prades, míg harmadikként a brit Joseph Choong zárt. Csapatban a franciák voltak a legjobbak, a bronzérmet pedig az ukránok harcolták ki.

A 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Eb-győztes Marosi tizedik volt az úszás után, de vívásban remekelt, 23 győzelemmel kiharcolt második helyével összesítésben is ebbe a pozícióba került, melyet az egy verőhibával teljesített lovaglásával megőrzött. A kombinált számban az első két lövészet után az élen haladt, aztán a harmadik sorozatát követően Prades megelőzte, negyedikre viszont megint ő futott ki elsőként a lőállásból. A győzelmet jobb hajrájával harcolta ki a francia öttusázó.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×