Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Kozák Danuta elsőként ér célba a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntőjében a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2018. június 10-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Remekül mutatkozott be Kozák Danutáék új párosa

A kajakos Kozák Danuta és a kenus Balla Virág a korábbi napok egyesbeli sikerei után vasárnap párosban is nyert Szolnokon, a kajak-kenusok második világbajnoki válogatóján, melynek zárónapján 13 döntőt rendeztek, illetve rendeznek.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben győzött, ezúttal pedig azzal a Kárász Annával alkotott duót 500 méter párosban, aki második lett mögötte fél kilométeren. Az első fordulót ebben a számban Csipes Tamara és Medveczky Erika kettőse nyerte, s most is ez az egység volt az egyetlen a döntőben, amely tudta tartani a lépést Kozákékkal. Az új páros már nem sokkal a rajt után átvette a vezetést, s egészen a hajráig tartotta körülbelül félhajós előnyét. Az utolsó ötven méteren aztán ezt még növelni is tudta, s végül ritkán látható időeredménnyel, 1:36.541 perc alatt ért be a célba.

"Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz az időnk, ennek lehet örülni. Ez egy nagyon erős, jó páros.

Az indításokon még lehet csiszolni, a lábmunkánk még nem állt teljesen össze" - nyilatkozott Kozák Danuta, akinek a négyesben is bérelt helye van, de egyelőre nem tudja, hogy a vb-n a négy olimpiai szám közül melyikben áll majd rajthoz.

"Ez a páros az új-zélandi kettőssel is fel tudja venni a versenyt. Egy nehézség ugyanakkor van, hogy az egyes és a páros között nagyon kevés az idő a világbajnokságon. Ezért el kell gondolkodni arról, hogy hogyan tovább" - mondta az UTE 31 éves kajakosa.

Az, hogy melyik egység rajtolhat majd a vébén, hétfőn 14 órakor derül ki, amikor szétlövést rendeznek a két páros között Szolnokon.

A győriek kenusa, Balla Virág Kozákhoz hasonlóan pénteken 500, szombaton pedig 200 egyesben lett első, s ehhez a zárónapon - akárcsak a válogató első fordulójában - még hozzátett két párosgyőzelmet is klubtársával, Takács Kincsővel.

Női K-2 200 méteren újra a tavaly világbajnok egység, Hagymási Réka és Szabó Ágnes nyert, a Medveczky, Csipes páros ebben a döntőben is második lett.

Ami a férfiakat illeti, a kajakosoknál Kopasz Bálint távollétében a szegedi Nádas Bence nyerte a K-1 500 métert, előbbi versenyző úgy döntött, hogy idén már csak az 1000 méterre összpontosít. Kétszáz méteren pedig a tavaly vb-aranyérmes Balaska Márk, Birkás Balázs kettős diadalmaskodott, utóbbi egység megismételte a június eleji első fordulóban aratott sikerét. A kenusoknál 200-on a "címvédő" Hajdu Jonatán némi meglepetésre ezúttal kikapott Korisánszky Dávidtól, 500-on viszont ismét Fekete Ádám diadalmaskodott. Ötszáz méter párosban a Hajdu, Fekete duó - hasonlóan az első válogatóhoz - ezúttal is verhetetlennek bizonyult, s óriási fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt.

A szolnoki versenyhétvége az 5000 méteres számokkal zárult, de ezek előtt még egy szétlövést is lebonyolítottak férfi K-1 200 méteren, ezt Birkás Balázs nyerte a szombaton őt legyőző Csizmadia Kolos ellen.

A leghosszabb távon aztán a kajakozóknál Noé Bálint és Bodonyi Dóra, míg a kenusoknál Koleszár Zoltán és Lakatos Zsanett ért elsőként a célba - négyük közül egyedül Lakatos duplázott, azaz győzött a válogató mindkét fordulójában.

Amennyiben a férfi K-1 200 méter mellett további számokban is szétlövésre lesz szükség, azt várhatóan a jövő hét elején rendezik meg.

Az idei év főversenyére, a világbajnokságra augusztus 23. és 26. között kerül sor a portugáliai Montemor-o-Velhóban.

A vasárnapi dobogósok:

férfiak:

K-1 500 m:

1. Nádas Bence (NKM Szeged) 1:38.403 p

2. Kuli István (NKM Szeged) 1:39.020

3. Tótka Sándor (UTE) 1:39.064

K-2 200 m:

1. Balaska Márk, Birkás Balázs (BHSE, NKM Szeged) 31.326 mp

2. Csizmadia Kolos, Apagyi Levente (FÉMALK BOMBA) 31.548

3. Kovács Márk, Sikter Róbert (FÉMALK BOMBA) 33.159

C-1 200 m:

1. Korisánszky Dávid (KSI SE) 40.231 mp

2. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 40.409

3. Takács Mihály (Graboplast Győr) 41.614

C-1 500 m:

1. Fekete Ádám (UTE) 1:50.587 p

2. Kiss Balázs (Dunaferr) 1:50.615

3. Sarudi Pál (Szolnok KKK) 1:52.737

C-2 500 m:

1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 1:40.887 p

2. Némedi Konrád, Lelovics Dávid (KSI SE, UTE) 1:43.492

3. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 1:44.203

nők:

K-2 200 m:

1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (BHSE, KSI SE) 36.756 mp

2. Medveczky Erika, Csipes Tamara (BHSE) 36.823

3. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 37.217

K-2 500 m:

1. Kozák Danuta, Kárász Anna (UTE, NKM Szeged) 1:36.541 p

2. Csipes Tamara, Medveczky Erika (BHSE) 1:38.297

3. Bakó Olga, Biben Karina Klaudia (KSI SE) 1:41.680

C-2 200 m:

1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győr) 45.742 mp

2. Nagy Bianka, Molnár Csenge (NKM Szeged) 46.926

3. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 47.331

C-2 500 m:

1. Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győr) 1:57.223 p

2. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 2:01.662

3. Sáling Laura, Molnár Rebeka (Graboplast Győr, Lágymányos) 2:03.779

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×