Infostart.hu
eur:
386.31
usd:
331.76
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Elhunyt a Videoton legendás edzője

Kovács Ferencet hirtelen rosszullét után a székesfehérvári kórházban érte a halál, 84 évet élt.

A székesfehétvári Videoton tiszteletbeli elnöke 1934. január 7-én született Budapesten. Az MTK saját nevelésű játékosaként 1954-ben mutatkozott be az első osztályban, és több mint 10 éven keresztül viselte a kék-fehér mezt. A fővárosi csapattal bajnok, majd a Kupagyőztesek Európa Kupája döntős és kétszer a Közép-európai Kupa győztese volt.

Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett a magyar válogatottal.

1965-ben kezdte edzői karrierjét az MTK utánpótlásánál, 1968-1969-ben már az első csapat kispadján ült. 1970-1986 között edzőként számos magyar klub csapatának munkáját irányította - 1978 és 1979 között a magyar válogatott vezetőedzője is volt -, de külföldön is dolgozott: 1986-1987 között a spanyol Las Palmasnál edzősködött.

1968-ban Magyar Népköztársaság Kupát nyert az MTK-val, 1983-ban mesteredzői díjjal tüntették ki, de legnagyobb edzői sikereit a Videotonnal érte el. Ennek csúcspontja volt, hogy

az 1984-1985-ös szezonban az UEFA Kupa döntőjéig vezette csapatot.

Kovács Ferenc az elmúlt években is a labdarúgásnak szentelte mindennapjait, 2008 óta a Videoton FC tiszteletbeli elnökeként és az MLSZ-ben is dolgozott. Múlt vasárnap még a helyszínen ünnepelte a klub harmadik bajnoki sikerét a Pancho Arénában. Kovács Ferencet a Videoton FC saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×