Infostart.hu
eur:
385.77
usd:
331.34
bux:
119506.59
2026. január 14. szerda Bódog

Megvan Leekens szűk kerete

Huszonhét fősre szűkítette keretét Georges Leekens, a kazahok elleni bemutatkozó, majd a skótok elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint Korcsmár Zsolt és Varga József sérülés miatt nem tud csatlakozni az együtteshez. Ugyanakkor Kádár Tamás ott lesz Telkiben, annak ellenére, hogy csütörtökön a Lazio elleni összecsapáson megsérült.

A 27 fős keret tagjainak többsége vasárnap este érkezik meg Telkibe, de lesznek olyan játékosok is, akik klubkötelezettségeik miatt csak hétfőn, illetve kedden napközben csatlakoznak a csapathoz. A szövetségi kapitány fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy

azokat, akik ezúttal nincsenek a szűk keretben, továbbra is figyeli a szakmai stáb, így könnyen lehet, hogy a júniusi két mérkőzésre meghívót kapnak majd.

A belga szakember elmondta, mivel az U21-es csapat fontos mérkőzéseket játszik a felnőtt válogatottal egy időben, így abból a korosztályból végül nem hívott meg senkit.

"Ahogy azt korábban is mondtam, a mostani két mérkőzés a szeptemberre történő felkészülés első állomása, így akik most esetleg nem fértek be a szűk keretbe, azok közül könnyen lehet, hogy a júniusi mérkőzésre fogok meghívni játékost, de ugyanakkor az U21-es korosztály előtt sincs zárva az ajtó, ha kiérdemlik az A-válogatott meghívóját" - nyilatkozta Leekens.

A közös felkészülést követően a csapat

  • március 23-án Kazahsztán,
  • négy nappal később Skócia együttesét fogadja a Groupama Arénában.

A magyar válogatott kerete

kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC)

védők:
Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Csenpien), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (AS Nancy Lorraine), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Otigba Kenneth (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC)

középpályások:
Elek Ákos (Kajrat Almati), Kleinheisler László (Asztana FK), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Videoton FC), Pintér Ádám (Greuther Fürth)

támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (New England Revolution), Nikolics Nemanja (Chicago Fire), Stieber Zoltán (DC United), Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Ugrai Roland (DVTK), Varga Roland (Ferencváros)

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×