Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Messi 600, Ronaldo 300!

Messi 600, Ronaldo 300!

A barcelonai Sport meglehetősen egyértelműen fogalmazott Ernesto Valverde csapatának az Atlético Madrid elleni 1-0-s győzelme után: a bajnoki cím szinte biztos.

A 2017–2018-as idényben eddig még nem volt ekkora tömeg a Camp Nouban, hivatalosan 90 356 néző fogadta a csapatokat, s búcsúzott a múlt héten elhunyt korábbi gólkirálytól, Enrique Castrótól, azaz Quinitől. Maga a mérkőzés csalódást hozott azoknak, akik nem úgy ültek le nézni, hogy mindegy, hogy milyen játékkal, csak győzzön a Barcelona.

Nyert, de nem jó játékkal, nem látványos mérkőzésen

– de ez az Atléticón is múlt. Diego Simeone együttese mintha eleve lemondott volna arról, hogy győzelmével kétpontosra faragja a hátrányát.

A találkozó a 26. percben dőlt el, Lionel Messi, pályafutása során először, sorozatban a harmadik mérkőzésén is bevágott egy szabadrúgásgólt. Ezúttal a liga (a kapott gólok számát tekintve) legjobb kapusának, Jan Oblaknak csavarta fel a labdát a bal felső sarokba. Az argentin szupersztárnak ez volt pályafutása 600. gólja, 2016 áprilisában, a Valencia ellen lőtte az ötszázadikat, 23 hónap kellett neki száz gólhoz.

A meccs egyetlen negatívuma katalán szempontból, hogy Andrés Iniesta megsérült, így nagy valószínűséggel nem játszhat majd a Chelsea elleni BL-mérkőzésen sem. A győzelemmel a Barcelona ismét nyolc ponttal vezet a bajnokságban, s már csupán tizenegy forduló van hátra.

A Real Madrid 3-1-re megverte a Getafét, s ezzel valamelyest közelebb lépett az Atlético Madridhoz. Gareth Bale szerezte meg az első gólt, aki immár tizenegy gólnál tart a szezonban, ezzel a csapat második legeredményesebb játékosa Cristiano Ronaldo mögött.

Bale 117. alkalommal játszott a spanyol élvonalban, s ezzel megdöntötte David Beckham csúcsát.

Immár a walesi a spanyol élvonalban legtöbbször szerepelt brit futballista. A 117 meccsen 62 gólt ért el, ami szintén nem lebecsülendő.

A portugál ezúttal két gólt szerzett, az elsővel ő is elérkezett egy mérföldkőhöz: ez volt a spanyol élvonalban szerzett háromszázadik találata. Ehhez mindössze 286 meccsre volt szüksége! Rajta kívül mindössze egy játékos szerzett háromszáz gólt a spanyol élvonalban: Lionel Messi (373).

Primera División, 27. forduló

Levante–Espanyol 1-1

Real Madrid–Getafe 3-1

Sevilla–Athletic Bilbao 2-0

Villarreal–Girona 0-2

Deportivo–Eibar 1-1

Leganés–Málaga 2-0

Barcelona–Atlético Madrid 1-0

Real Sociedad–Alavés 2-1

Valencia–Real Betis 2-0

Az élcsoport: 1. Barcelona 69 pont, 2. Atlético Madrid 61, 3. Real Madrid 54, 4. Valencia 53.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×