Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Megtalálta új edzőjét az MTK

Két évre szóló szerződést kötött Feczkó Tamás, a másodosztályba kiesett MTK Budapest labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tartott pénteki sajtótájékoztatón Polyák Balázs, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. sportszakmai vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott, a trénert az emberi kvalitásai és szakmai múltja egyaránt predesztinálja arra, hogy részt vehessen az MTK jövőjének felépítésében.

Hozzátette, elsősorban továbbra is a saját utánpótlásukra és értékeikre szeretnének építeni, ennek ellenére nem zárják ki, hogy más kluboktól is igazolnak játékosokat.

"Nagy megtisztelés, hogy az MTK rám gondolt.

A kihívás és a célok is óriásiak, amelyekért érdemes dolgozni. Nagyon jó esélyeket látok a visszajutásra, ha nem így volna, nem lennék itt. Minden feltétel adott a sikerhez, a játékoskeret is megfelelő" - nyilatkozta Feczkó Tamás, aki egyelőre nem tudja, pontosan mikor kezdi új csapatával a felkészülést, mivel csak csütörtökön állapodtak meg a klubvezetőkkel.

Az edző az elmúlt két és fél évben a Balmazújváros együttesét irányította, amely az érkezésekor, 2015 márciusában az NB II utolsó helyén állt, s előbb bennmaradt a másodosztályban, majd múlt vasárnap kiharcolta a feljutást az NB I-be.

A hajdúsági klub elnöke, Tiba István csütörtökön azt nyilatkozta, emberileg csalódott a távozó Feczkó Tamásban. A tréner a pénteki sajtótájékoztatón ugyanakkor méltatta Tibát.

"Közösen óriási dolgokat értünk el, szerintem a bennmaradás nagyobb bravúr volt, mint a mostani feljutás. Minden edzőkollégának olyan klubelnököt kívánok, mint Tiba István. Nem volt olyan kérésem, amit ne teljesített volna, ezért is tudtunk ilyen sikeresek lenni" - szögezte le.

Feczkó elárulta, a tavasz során több klub is megkereste - az MTK például két héttel ezelőtt -, de az NB II utolsó mérkőzése előtt senkivel nem tárgyalt. Hozzátette,

nagyon nehéz döntést hozott, amikor elhagyta Balmazújvárost:

"Azt a csapatot én raktam össze, fantasztikus játékosok, szenzációs emberek ülnek abban az öltözőben, akik tűzbe mentek értem."

A következő NB II-es idény kapcsán kifejtette, hogy szerinte hét-nyolc csapat - a Kisvárda, a Zalaegerszeg, a Békéscsaba, a Nyíregyháza, a Gyirmót, az ETO FC Győr, az MTK és egy meglepetéscsapat - küzd majd a feljutást jelentő első és második helyért.

Polyák Balázs közölte, hogy az MTK-t az élvonal tavaszi idényében irányító Tamási Zsolt visszatér az agárdi Sándor Károly Akadémia igazgatói posztjára.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Döntés előtt a világ egyik legerősebb országa: minden borulhat a legendásan stabil hatalomban

Döntés előtt a világ egyik legerősebb országa: minden borulhat a legendásan stabil hatalomban

Japán sokáig arról volt híres, hogy a politikai rendszere megdöbbentően stabil, hosszú évtizedeken keresztül irányított megingathatatlanul a Liberális Demokrata Párt (LDP). Az utóbbi években az országot hullámokban érik a gazdasági, politikai, diplomáciai kihívások, ez pedig felborította az eddig megszokott állandóságot. Február 8-án vasárnap egy újabb fejezettel bővül Japán politikai nagykönyve, ezúttal is alsóházi választást tartanak, mindössze két évvel a legutóbbit követően. Most azonban komoly változásra van kilátás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×