Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szép siker: Fucsovics Márton megnyerte a vicenzai tenisztornát

Bravúrral diadalmaskodott a 43 ezer euró (13,3 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 148. magyar játékos a vasárnapi fináléban a szerb Laslo Djerével (Györe László) csapott össze életében először, aki 135. a rangsorban. Az első szett 38 perc alatt a hetedik helyen kiemelt ellenfélé lett, ám a 25 éves Fucsovics óriási csatában, meccslabdát hárítva kiegyenlített. Az utolsó játszma már egyértelműen a magyar fölényét hozta, aki végül 2 óra 22 perc elteltével ünnepelhetett.

A Roland Garros selejtezőjének második fordulójáig jutott Fucsovics profi pályafutása tizedik döntőjét vívta, az eddigi kilencből kettőt nyert meg. Az első két diadalát 2013-ban a kínai An Ningban, illetve az olaszországi Andriában aratta.

Eredmény az ATP honlapja alapján, döntő:

Fucsovics Márton-Laslo Djere (szerb, 7.) 4:6, 7:6 (9-7), 6:2

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×