eur:
393.91
usd:
365.01
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vízilabda BL: fölényes hazai győzelem Szolnokon

A Szolnok a papírformának megfelelően fölényesen győzte le a pont nélküli Galatasarayt, ezzel továbbra is tapad az élen álló Pro Reccóra és a Jug Dubrovnikra a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hetedik fordulóját követően.

A hatos csoportból az első három helyezett jut tovább a sorozat hatos döntőjébe, amelyet Budapesten rendeznek meg júniusban.

A második felvonást Milan Aleksic megúszás után szerzett találata vezette fel, majd egy távoli vendégtalálat után újra a szerb klasszis volt eredményes. Két perccel a nagyszünet előtt Varga Dénes lőtt felsőléces gólt közelről.

A záró negyedre kissé lelassult az iram, egyik csapat sem erőltette meg magát, a találkozó legszebb gólját ugyanakkor egy perccel a vége előtt a vendégek részéről Slobodan Mikic szerezte csavarásból.
Szolnoki Dózsa-Közgép - Galatasaray (török) 16-7 (4-1, 3-1, 6-3, 3-2)

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Negyedik napja erősödik a forint

Negyedik napja erősödik a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×