Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Visszavonultatják Jules Bianchi rajtszámát

Nem adják ki többet a Forma-1-ben a 17-es rajtszámot, amely utoljára a péntek este elhunyt Jules Bianchi autóján szerepelt.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ezzel a gesztussal kíván tisztelegni a francia versenyző előtt. A tavaly bevezetett szabály szerint a pilóták választhattak maguknak rajtszámot, amelyet a pályafutásuk végéig használnak.

Bianchi tavaly októberben szenvedett súlyos fejsérülést a Japán Nagydíjon bekövetkezett balesetben. November közepéig a jokkaicsi Mei kórház intenzív osztályán ápolták, majd miután képessé vált az önálló légzésre, a nizzai egyetemi kórházba szállították. Megműtötték, majd kómába esett. Haláláról családja szombaton értesítette a nyilvánosságot.

A 25 éves korában elhunyt versenyzőt kedden szülővárosában, Nizzában helyezik végső nyugalomra. A gyászszertartásra a Sainte-Reparate katedrálisban kerül sor 10 órától, ezen csak a családtagok, barátok és versenyzőtársak vehetnek részt, a szurkolók a templom előtt búcsúzhatnak Bianchitól.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×