Decemberben női kézilabda Európa-bajnokságot rendez Magyarország és Horvátország közösen, az előkészületek jól állnak, megvannak a csoportok, megvolt a sorsolás, tudjuk, milyen válogatottak érkeznek Magyarországra - mondta Vetési Iván.
A színvonallal nem lesz probléma, Debrecenben a csoportkörben - ahol még nem lesz ott Magyarország - a norvég, a dán, illetve a román és az ukrán válogatottat lehet látni, tehát pénzügyileg és földrajzilag sem lehetett volna számunkra jobban készíteni ezt a sorsolást - hangsúlyozta a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.
"Fogynak a jegyek is, szeretnék eloszlatni egy félreértést is: megjelent, hogy nagyon drága, de a magyar csapat csoportmérkőzéseire szóló belépő, ami két meccsre érvényes, már 4.900 forintért kapható" - fogalmazott Vetési Iván
Lesznek kísérőprogramjai is az Eb-nek, a Győr, Debrecen és Budapest is élen jár ezekben, reméljük, hogy a hó nem fogja akadályozni az egyik csarnokból a másikba való eljutást - tette hozzá a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. Várhatóan telt ház lesz a nem magyar érdekeltségű mérkőzéseken is, nagyon népszerű a sportág itthon és a környező országokban is - mondta Vetési Iván.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes