Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Alex Ferguson elárverezi milliókat érő borgyűjteményét

Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgó csapatának egykori edzője árverésre bocsátja értékes, több mint hárommillió fontra (1,1 milliárd forintot) becsült borgyűjteményét.

A londoni Christie's aukciós ház szerdai közlése szerint a gyűjtemény egy része náluk kerül kalapács alá.

Az árverést három részben tartják: május 24-én Hongkongban, június 5-én Londonban, június 9. és 23. között pedig online aukción lehet licitálni az értékes borokra.

Az egyes üvegek értéke 300 és 65 ezer font (mintegy 112 ezer és 24 millió forint) közötti összegre tehető. A borritkaságok mellett focis emléktárgyakat, például a Manchester United játékosai által dedikált pólókat is árverésre bocsátanak.

Ferguson szerdán a borok gyűjtését "élete szenvedélyének" nevezte. Elmondta, akkor támadt benne érdeklődés a borok iránt, amikor egyszer Franciaországban járt játékosnézőben.

"Most, hogy nyugdíjba vonultam, már személyesen utazhatok el azokhoz az emberekhez és azokra a tájakra, akik és amelyek lángra lobbantották ezt a szenvedélyemet. Ezért adom el gyűjteményem nagy részét" - fogalmazott Ferguson.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Orosz drónokat fogtak el egy NATO ország légterében, drónesőt zúdított Ukrajna Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Orosz drónokat fogtak el egy NATO ország légterében, drónesőt zúdított Ukrajna Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

A szombati nap folyamán Ukrajna a háború egyik legsúlyosabb csapását mérte Oroszországra. Csapást mértek többek között Moszkvára és az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz Nyizsnyij Novgorod megyében található repülőterére is. Szombat estétől kijev folytatta a csapásokat és több száz drónt zúdított az orosz fővárosra. Az orosz külügyminisztérium a hétvégén magyarázatot kért Washingtontól és Ankarától miután a hírek szerint jelentős mennyiségű, Törökországban tárolt amerikai fegyvert és lőszert adnának át Ukrajnának. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború híreivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×