Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.05
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A Hungaroringen is lesz futama a német túraautó-bajnokságnak

A Hungaroring is bekerült a német túraautó-bajnokság (DTM) jövő évi versenynaptárába.

Gyulai Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy csütörtökön tárgyalnak a DTM szakembereivel a megállapodással kapcsolatos utolsó simításokról.

"Mindig is az volt a célunk, hogy minél több világversenyt hozzunk el Mogyoródra, természetesen régóta egyeztettünk ennek a túrasorozatnak a vezetőivel is" - nyilatkozta Gyulay Zsolt. Hozzátette, örömükre szolgál, hogy a Forma-1, a túraautó-világbajnokság (WTCC) és a World Series by Renault elnevezésű sorozat után a DTM is Magyarországra érkezik. "Még egy versenysorozatot tudnék elképzelni a Hungaroringen, ez pedig a kamion Európa-bajnokság."

Az elnök-vezérigazgató kiemelte, a németek kevés külföldi helyszínre viszik el a DTM-et, de mivel a sorozatban a Mercedes és az Audi is érdekelt, vélhetően az is erősítette a mogyoródi futam rendezésének lehetőségét, hogy ennek a két autómárkának gyára van Magyarországon.

A DTM hivatalos honlapjára felkerült előzetes versenynaptár szerint a mezőny június 1-jén vendégeskedik majd a Hungaroringen. A tíz futamból álló bajnokságban a németországi helyszínek és Magyarország mellett Oroszországban, Ausztriában és Kínában is rendeznek majd versenyt.

A DTM 26 év után tér vissza Magyarországra.

A DTM 2014-es előzetes versenynaptára:

május 4.: Hockenheim (Németország)
május 18.: Oschersleben (Németország)
június 1.: Hungaroring (Magyarország)
június 29.: Norisring (Németország)
július 13.: Moszkva (Oroszország)
augusztus 3.: Spielberg (Ausztria)
augusztus 10.: Nürburgring (Németország)
szeptember 14.: Lausitzring (Németország)
szeptember 28.: Kína, a pontos helyszín még kérdéses
október 19.: Hockenheim

Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×