Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
315.92
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Berki Krisztiánnak kevés ideje volt felkészülni a VB-re

Az olimpiai bajnok Berki Krisztián szerint több idő kell az új gyakorlata összeállításához, ez is okozhatta azt, hogy a selejtezőben leesett a lóról, és nem jutott döntőbe az antwerpeni világbajnokságon. A klasszis tornász kiemelte, hogy a hideg edzőterem miatt begyulladt válla is hátráltatta a felkészülésben.

Berki Krisztián az InfoRádiónak elmondta, az elmúlt tíz évben csupán két olyan világversenyen vett részt, ahol nem jutott be a döntőbe, így nem rázta meg annyira a mostani kiesés. A Belgiumban rendezett világbajnokságra új gyakorlatokkal készült, melyek betanulására több időt kellett volna fordítania. Hozzátette, a rossz szereplésből le kell vonni a tanulságokat, majd mihamarabb továbblépni rajta.

Edzője, Kovács István szerint sem volt elegendő idő a megváltoztatott gyakorlatok tökéletesítésére, valamint kiemelte, hogy Krisztián kiesésében a túlzott akarás miatti meggondolatlanság is szerepet játszhatott.

Berki Krisztián a tatai edzőtáborból hazatérve egy nem megfelelően fűtött tornacsarnokban folytatta az edzéseket. A hideg miatt válla begyulladt, ami tovább nehezítette a VB-re való felkészülését. A tornász elmondta, a világbajnokság helyszínén szintén kiújult a vállproblémája, mellyel már az olimpián is szenvedett, de orvosának és masszőrének köszönhetően a verseny alatt egyáltalán nem érzett fájdalmat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×