Infostart.hu
eur:
389.76
usd:
330.32
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Mocsai: Nem szabad túlértékelni a győzelmet

A pénteken kezdődő londoni olimpiára készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jó teljesítménnyel 23-22-re nyert az olimpiai és világbajnok franciák ellen. A nemzeti csapat vasárnap este kezdi meg szereplését a dánok ellen Londonban.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a csapat drámai végjátékban fordította meg a mérkőzés állását a franciák ellen. A tréner kiemelte, látszott hogy a magyar játékosok fizikailag bírják a versenyt a világ- és olimpiai bajnok ellen, de hangsúlyozta, semmiképpen nem szabad túlértékelni ezt a győzelmet, mert az olimpia más lesz, ott igazi tétre mennek majd a mérkőzések. A 23-22-re megnyert felkészülési találkozón a győztes gólt a mezőny legjobbja, a 7 gólos Császár Gábor lőtte 20 másodperccel a mérkőzés vége előtt.

A magyar együttes már a felkészülés során betartja a Mocsai Lajos ígéretét, aki az elutazás előtt az InfoRádiónak azt mondta, hogy a csapat minden mérkőzésén győzelemre játszik majd az olimpián. A szakvezető szerződését már most 2016 nyaráig meghosszabbította a magyar szövetség.

Kiemelte, hogy erős csoportban lesznek az olimpián, de ahogy korábban, úgy most is a továbbjutás a cél. Mocsai Lajos akkor lenne elégedett, ha minden játékos olyan elszántan lépne pályára, hogy a magyarnál papíron erősebb együtteseket is le tudják győzni.

A kapitány szerint sok tanulsággal szolgált a franciák elleni meccs, hiszen nem ez volt az első eset, hogy a kezdő 10-15 percben nem kellő keménységgel játszottak. Hozzátette: a siker persze fontos, szükség van rá, mert ettől is jobban összekovácsolódik a csapat, de helyén kell kezelni az olimpiai címvédő elleni győzelmet.

Mocsai Lajos arról is beszélt, hogy elvileg a mostani teljesítmények alapján dönti el legkésőbb péntekig, hogy Laluska Balázs a tartalék szerepkörből előre lép-e a 14-es olimpiai alapcsapatba, ám a most látottak alapján aligha lesz változás.

A válogatott kedden busszal megy Londonba, és még aznap este megmérkőzik a brit együttessel a Copper Boxban. A válogatott vasárnap este kezdi meg szereplését a dánok ellen, a folytatásban pedig Dél-Korea, Horvátország, Spanyolország és Szerbia ellen lép pályára Londonban, minden csoportmeccs után egy nap szünet lesz. A hatosból az első négy jut tovább.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×