Infostart.hu
eur:
388.99
usd:
330.26
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Nívódíjat kapott az InfoRádió munkatársa

Életműdíjakat, Feleki-díjakat és nívódíjakat adott át a sportújságírás világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Pajor-Gyulai László, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke. A díjazottak között van Dénes Tamás, az InfoRádió sportszerkesztője, futball-szakíró is.

Életműdíjat kapott Kocsis L. Mihály, Kristóf Lajos és Török László. Világnapi elismerésben részesült Ághassi Kovács Attila (index.hu), Tóth Gábor (Vas Népe), Vajda György (Nemzeti Sport), Virányi Zsolt (MTVA) és a FourFourTwo magazin szerkesztősége. A Feleki-díjat Gundel Takács Gábornak (MTVA) és Lantos Gábornak (Magyar Rádió) ítélte az MSÚSZ elnöksége - ők nem tudtak megjelenni az eseményen, az elismerést később veszik át.

Az MSÚSZ Nívódíj-pályázatának eredményhirdetésére is ezúttal került sor. A sportkönyv kategória nívódíját Dénes Tamás és Sándor Mihály kapta a Baj-nok-csa-pat! című könyvért. Elnökségi elismerő oklevelet adtak át a Dénes Tamás, Hegyi Iván, Lakat T. Károly szerzőtriónak a Királyok, Hercegek, Grófok című könyvért.

Írott sajtó kategóriában nívódíjas lett Csurka Gergely (Nemzeti Sport) az Egy világbajnok halálára című írásáért. Elnökségi elismerő oklevelet kapott Szöllősi György, az FFT főszerkesztője és Bodnár Zalán, az FFT munkatársa a pályázatra beküldött anyagaik magas színvonaláért, Hegyi Iván, a Népszabadság sportrovatának vezetője az Örök rangadók című sorozatáért és Ághassi Kovács Attila, az Index munkatársa a brit olimpiai csapatban dolgozó magyar edzőkről írott sorozatáért.

Fotó kategóriában nívódíjat Mirkó István (Nemzeti Sport), elnökségi elismerő oklevelet pedig Székely-Nagy Katalin (Navigátor Média) és Illyés Tibor (MTVA) kapott.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×