Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.45
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Risztov Éva 10 kilométeren is olimpiai induló

Risztov Éva a nyíltvízi úszók 10 kilométeres olimpiai számában is rajthoz állhat a londoni nyári játékokon.

A debreceni versenyző a jogot szombaton szerezte meg Setubalban azzal, hogy második lett a vízi maratonisták nyári olimpiára selejtező utolsó kvalifikációs viadalán, ahonnan elvben az első kilenc helyezett, de országonként csak egy úszó szerezhetett biztosan kvótát.

Éppen e szabály miatt nem lehet ott a brit fővárosban a női 10 kilométer szereplői között Olasz Anna, aki a portugáliai viadalon a harmadik lett.

Amint azt a helyszínről Kalaus Valter, a honi hosszútávúszókat összefogó szövetség főtitkára elmondta, Risztov végig az élbolyban haladt, s a végén csak egy amerikai rivális tudott elébe kerülni, míg Olasz nagy hajrát kivágva - négy másodperccel Risztov után - érkezett be a célba harmadikként.

Risztov Éva a szombati kvalifikációs versenyre úgy utazhatott ki, hogy normálmedencében, vagyis 50 méteres uszodában már korábban kiharcolta a londoni indulás lehetőségét.

Setubalban vasárnap rendezik meg a férfiak hasonló versenyét 10 kilométeren, ahol szintén két magyar próbál szerencsét: Gercsák Csaba és Gyurta Gergely.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×