eur:
393.72
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kijutott az olimpiára a női pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott fölényesen, 18-5-re nyert Kazahsztán ellen az olimpiai selejtező negyeddöntőben, ezzel kijutott a londoni ötkarikás játékokra. Ezzel három csapatsportágban kvalifikálta magát Magyarország a nyári olimpiára: a férfi kézilabdázók mellett az olimpiai címvédő férfi pólóválogatott és Merész András együttese is biztos londoni résztvevő. Pekingben a negyedik helyen végzett a női vízilabda-válogatott.

Antal Dóra a kezdést követően távoli lökettel azonnal vezetéshez juttatta a Merész-csapatot, s bár 3-1-nél, a ljubljanai jégkorong vb-ről átruccant magyar szurkolók harsány buzdítása a váratlan kazah szépítő találatnál egy pillanatra megtört, rögtön utána újfent zenghetett a kórus - Ria, ria, Hungária! -, mert a magyar gólzápor rendületlenül folytatódott. Olyannyira, hogy az első negyed végén 6-1-es vezetést mutatott a Bruno Bianchi uszoda eredményjelzője.

A második játékrész "furcsasága" az volt, hogy a hetedik magyar gólra több mint három percet kellett várni, ekkor Menczinger Kata bombája a kapus kezét bevíve ért célt (7-1). A nagyszünetig tovább nőtt az előny, a félidei 9-2-es állás a megúszásból eredményes Keszthelyi Rita révén alakult ki.

Nem állt le az együttes a harmadik negyedben sem: Szücs Gabriella hetedikként csatlakozott a társakhoz (10-2), s a tízgólos különbség is meglett: büntetőből Kisteleki Hanna pattintott a léc alá (12-2). A váratlan kazah szépítésre válaszul pedig a csapatkapitány Drávucz Rita állította vissza a kétszámjegyű differenciát(13-3).

A kazahok belőtték negyedik és ötödik góljukat is a befejező negyed elején, riposztként Bujka centerezett egymás után kétszer is nemcsak erőszakosan, de hatásosan is (15-5). A találkozó hajrájában tovább duzzadt az előny, még úgy is, hogy a 23. születésnapját éppen pénteken ünneplő Csabai Dóra csavarja fölé szállt, de ezt aligha bánta. A vége pedig kiütéses értékű siker lett: 18-5-re diadalmaskodott a csapat.

A medencében a lányok önfeledt örömúszkálása következett hosszú és boldog perceken át, tökéletesen indokoltan, hiszen azzal, hogy nyert, a magyar női vízilabda-válogatott is indulhat az olimpián. A trieszti tornáról az első négy kerül az ötkarikás mezőnybe.

Magyarország-Kazahsztán 18-5 (6-1, 3-1, 4-1, 5-2)
a magyar góldobók: Bujka 4, Keszthelyi, Antal 3-3, Menczinger, Kisteleki 2-2, Czigány, Tóth, Szücs, Drávucz 1-1

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×