Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
317.76
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Öttusa-vb - Aranyérmes a magyar férfi váltó

Aranyérmet nyert a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter összeállítású csapat a férfiak szerdai váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon. Két első, három második és egy harmadik helyezéssel a magyarok szerepeltek a legeredményesebbek.

A magyar trió az oroszok mögött a második helyen állt a vívást követően, s az úszásban is tartotta a lépést a győzelemre leginkább esélyes alakulattal, amelyben ott volt a kétszeres olimpiai bajnok, idén Európa- és vb-győztes Andrej Mojszejev, a 2008-ban vb-első Ilja Frolov és a tavalyi vb-n, illetve az idei Vk-döntőben második Alekszandr Leszun.

A nagyon jól tempózó kínaiak a lovaglás előtt bejöttek a második helyre az oroszok és a magyarok közé, de utóbbiak a harmadik számot követően már az élen álltak, s ezt a pozíciójukat a lövészetekkel megszakított futásban is megőrizték. A hazaiak az elrontott lovaglásukkal a verseny három ötödénél messze kerültek az első hely megkaparintásától.

A magyar férfi válogatott egy-egy arany-, ezüst-, illetve bronzéremmel zárta a világbajnokságot. A két első, három második és egy harmadik helyezéssel a magyarok szerepeltek a legeredményesebben a világbajnokságon.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, több eljárásban is fontos fejlemény történt

Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, több eljárásban is fontos fejlemény történt

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők, mint például elfogadták a rászoruló gyermekek iskolakezdési támogatását és benyújtották az ügynökakták nyilvánosságra hozásáról szóló javaslatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×