Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Elébe ment a bajnak a súlyemelő szövetség

A vallási alapú - az adott sportág előírásaival azonban olykor ütköző - öltözködés már több nemzetközi szövetség vezérkarának okozott gondot, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) azonban elébe ment a bajnak: olyan szabályt fogadott el, amely a mohamedán sportolónők versenyzését is lehetővé teszi.

Az esetenként súlyos nézeteltéréseket is kiváltó problémát több sportágban - így például a labdarúgásban - főleg a fejkendő viselete okozta, a súlyemelésben azonban ezen a téren korábban sem volt vita.

Ami a fej lefedését illeti, a mi sportágunkban eddig sem volt semmiféle korlátozás - mondta el az MTI-nek Némethné Móra Anikó, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) igazgatója. - Vagyis kendőt is nyugodtan viselhetett bárki, de a szabály ebben az esetben is változatlanul érvényes: ha a súlyzó rúdja hozzáér a hajhoz, vagy az azon viselt bármilyen fejfedőhöz, a gyakorlat érvénytelennek számít. Nálunk most inkább azt kellett rendezni, hogy mi legyen a versenyruha alatti ruházattal.

Az IWF technikai bizottsága a malajziai Penangban folyó junior vb alatt fogadta el az új szabályt, amely szerint a muszlim női súlyemelők úgynevezett "unitardot", vagyis egyrészes, testhezálló, a bokától a csuklóig és a nyakig mindent elfedő feszes dresszt hordhatnak a kötelező versenyruházat alatt. A friss szabálymódosítás ettől a pillanattól, már a mostani korosztályos világbajnokságon is él - tette hozzá.

A súlyemelés olyan olimpiai sportág, amely mindenki számára nyitott, s bárki nemétől, bőrszínétől, vallásától, életkorától vagy éppen nemzeti hovatartozásától függetlenül vehet részt a versenyein, az Olimpiai Charta elveinek megfelelően - szögezte le Aján Tamás, az IWF elnöke.

Az új IWF-szabály a méltányosság jegyében, az egyenlőség szellemében, a sportolásból senki nem zárható ki alapelvének figyelembe vételével született. A súlyemelés szabályai mindenkire egyformán érvényesek, így a ruhaviseletet illetően is - tette hozzá

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×