A csapat 2008 augusztusa, a spanyol Szuperkupa megnyerése óta először nyert bármit is, ráadásul, túllépte saját árnyékát, nem esett ki, az elmúlt évekhez hasonlóan, a Bajnokok Ligája első tavaszi körében. A bajnoki címre ellenben éppen úgy nem volt esélye, mint 2009, vagy 2010 nyarán, elsősorban azért, mert negatív a mérlege a Barcelonával szemben.

A katalánok idén is a Madrid első számú, mi több, egyetlen igazi mumusának számítottak. Miután a két csapat a bajnokságon kívül ezúttal a spanyol Király Kupában és a Bajnokok Ligájában is találkozott, összesen öt El Clásicót játszottak a szezonban. A 90 perceket tekintve a Madrid egyet sem tudott ezek közül megnyerni, noha az országos kupa valenciai döntőjének hosszabbításában megnyert azért egy mérkőzést.

Ugyanakkor okkal feltételezhető, hogy előrelépett a Real Madrid José Mourinhóval: ha elfogadjuk a nemzetközi sajtóban széles körben citált tételt, mely szerint a Barcelona és a Manchester United, a BL-döntős két csapat, illetve a legerősebb két bajnokság győztese az idény két legjobbja, az eredmények alapján vélhetjük, a Real Madrid lenne e sorban a harmadik.

Mindazonáltal vitathatatlan, hogy José Mourinho és az általa megkívánt és játszatott játékstílus megosztotta a csapat híveit is, hát még a "királyi klubbal" nem rokonszenvezőket. Különösen a Barcelona elleni tavaszi mérkőzéseken mutatott, helyenként antifutballnak is minősíthető stílus, illetve a kontraszt akár az évezred elejének, galaktikus korszaknak nevezett időszakával szemben, két olyan tényező, amely éles ellentétnek tekinthető néhány számadattal.

Aki az idény során csak az El Clásicókon látta a Real Madridot (tudom, aligha akad ilyen...), bizonyára csodálkoznak azon a tényen, hogy a klub 109 éves történetében mindössze egyszer lőtt több gólt a mostani idényben elért 148 találatánál: még Puskás Ferenccel, az 1959-60-as szezonban 158-at.

Az utolsó fordulóban, az Almeria ellen elért nyolcassal 102-re sikerült feltornászni a bajnoki gólok számát, ezzel ligatörténete során harmadszor jutott száz fölé a csapat. (A Barcelona kétszer.). Különlegesség: a Real Madrid az első klub a spanyol futballban, amelyik egymást követő két idényben száz bajnoki gól fölé került.

Mindkétszer 102-ig jutott, 2009-2010-ben és 2010-2011-ben is. De egyik évben sem tudta megnyerni a bajnokságot, lemaradt a Barcelona mögött. (A példa, amúgy, nem precedens nélküli. A magyar NB I-ben, 1968-ban, az Újpesti Dózsa 102 góllal lett második, a 65-öt szerző Ferencváros mögött.)Mourinho csapatai elsősorban remek védekezésükről híresek - most, ha csak a táblázatot nézzük, azt gondolhatnánk, a védelem miatt bukott el. A Madrid 102-33-as, a Barcelona 95-21-es gólkülönbséggel fejezte be az évet. Alkalmasint igaz: a Madrid azért lőtt több gólt, mert időnként nagyon elkapta a fonalat, egyébként a 38 mérkőzésen kapott 33 gól kitűnő teljesítmény.

Most akkor jobban szerepelt a Madrid, mint Manuel Pellegrinivel 2009-2010-ben, vagy sem? Kevesebb pontot gyűjtött ugyan (egy évvel korábban 96-ot, annyit, amennyivel most a Barcelona bajnok lett), a gólkülönbsége ellenben meglehetősen hasonlít. Akkor 102-35, most 102-33. Akkor Gonzalo Higuaín volt a házi gólkirály, 25 góljával néggyel végett a gólkirály Lionel Messi mögött. Cristiano Ronaldo 20-zal zárt.

A mostani szezon a portugálé volt, vitathatatlanul. Az egész idényben 53 gólt szerzett (pontosan annyit, amennyit Lionel Messi, de a Barcelona Bolhájának még szombaton lesz egy mérkőzése, a londoni BL-döntő), ezek közül 41-et a bajnokságban.

(Legalábbis a Marca szerint. Más statisztikák szerint 40-et, mindkettő vitathatatlanul eddig példa nélküli, parádés teljesítmény a spanyol élvonalban. Ronaldo az Almeria ellen lőtt duplájával átadta a múltnak Hugo Sánchez és Telmo Zarra eddigi, 38-as rekordját.) Mindössze a második játékos, Ruud van Nistelrooy után, aki az angol és a spanyol bajnokságban is gólkirály lett. Persze, a tétel úgy is felírható: az első, aki a Manchester United és a Real Madrid színeiben is gólkirály lett.

Nehéz lenne vitatni, CR7 volt az Év játékosa a Real Madridnál, egyébként kiérdemelt még egy "objektív" titulust is: övé a 2011-es európai aranycipő. Mögötte, az InfoRádió értékítélete szerint Mesut Özil, Ricardo Carvalho, Xabi Alonso és Marcelo férne még a toplista első öt helyére.

José Mourinho 33 futballistának adott játéklehetőséget a 2010-2011-es bajnoki szezonban, de túlzás lenne azt állítani, hogy valóban ilyen óriási kerettel dolgozott. A pontosan háromcsapatnyi játékosból tízenhárman öt, vagy annál kevesebb, azon belül kilencen egy vagy két meccsen játszottak. A portugál edző az utolsó mérkőzésen két újoncot avatott, Jesús Fernandez kapust és a góllal bemutatkozó Joselút. Kettőjükön kívül további nyolc fiatal debütált a fiókcsapatból: Adán, Mateos, Juan Carlos, Morata, Sarabia, Álex Fernández, Nacho és Mejías.

Ugyanakkor az alapcsapatból (Iker Casillas - Sergio Ramos, Pepe, Ricardo Carvalho, Marcelo - Khedira, Xabi Alonso - Di María, Özil, Cristiano Ronaldo - Higuaín) csak a két, idény közben súlyosan megsérült játékos, Sami Khedira és Gonzalo Higuaín, valamint Pepe nem játszott legalább 30 bajnokin. Az Higuaínt helyettesítő Karim Benzema ellenben 34 meccsen szerepelt, s lett 15 góljával CR7 mögött a második legeredményesebb madridi.

Jorge Valdano sportigazgató szerint a remek idényt záró keretben kevés változás várható, ugyanakkor a madridi sajtó már megemlített néhányan valószínű távozót. (Canales, De León, a visszavonuló Dudek.)

Kérdéses, mi lesz a szombaton mesterhármast szerző Emmanuel Adebayor sorsa, aki kölcsönben volt Madridban a Manchester Citytől. Két játékos érkezése már biztos, hogy érdekes, hogy mindkettő, hasonlóan a nagyszerűen bevált Mesut Özilhez, török anyanyelvű, Németországban született és felnőtt játékos: Nuri Sahin és Hamit Altintop.